Bakik után parádés hajrá

BERECZKY ATTILA, THÉKES ISTVÁNBERECZKY ATTILA, THÉKES ISTVÁN
2007.10.08. 08:13
Címkék
Második BL-csoportmeccsét is biztosan nyerte meg a PickSzeged. A Bosna Sarajevo ellen sok hibával kezdett a magyar bajnok, de végül iskolajátékkal tartotta otthon a két pontot.

Eltelt több mint tíz perc, amikor megszólalt a szegedi B-közép figyelmeztető kórusa: „Harcoljatok!” Pedig a küzdőszellemmel egyáltalán nem volt probléma, csak éppen semmi sem jött össze a Pick játékosainak a bosnyák bajnok ellen. Kimaradtak a ziccerek, rosszul sikerültek az utolsó passzok, a Bosna Sarajevo pedig élt a lehetőséggel, s rendre vezetett. Ráadásul a szerencse is a vendégek mellé szegődött, hiszen amikor Puljezevics Nenad kivédte Petar Kapiszoda büntetőjét, a kipattanó labda a montenegrói szélsőhöz került, s ő másodszorra már nem hibázott.

A Tisza-partiakat éppen a csapat harciassága segítette át a kezdeti nehézségeken. Kemény volt a hazai védőfal, s ez elbizonytalanította a bosnyákokat. Aztán 5–0-s rohammal fordítottak Vladan Matics tanítványai, s hiába kértek időt a vendégek, már nem lehetett lefékezni a Szegedet. A szünetig ötgólosra nőtt a hazai előny, s a folytatásban hamar eldőlt a mérkőzés. Daniel Andjelkovics ugyanis megmutatta, miért is tartják a világ egyik legjobb irányítójának. A zseniális karmester vezetésével száguldott a Pick, s ekkor már csak rossz emlék volt a kezdeti szenvedés. Szebbnél szebb gólokat lőttek a vendéglátók, a Bosna játékosai pedig legszívesebben a kijáratot keresték volna.

A vendégek egyik elrontott kapuscseréjénél Andjelkovics húsz méterről hajította a labdát az üres kapuba, s ezzel már tízgólosra nőtt a szegediek előnye (29–19). Mindkét oldalon jócskán csökkent a védekezés feszessége, bár a keménykedésről nem mondtak le a felek. A Pick román beállósa, Iulian Stamate például egy felesleges durvaságért kapott piros lapot csapata 11 gólos vezetésénél. Persze látványosság is maradt a végjátékra, elég ha Vadkerti Attila kínai figurából elért találatát említjük. Két forduló után négy ponttal áll csoportja élén a Pick-Szeged, s a BL-meccsek során fokozatosan összerázódó magyar bajnok magabiztosságát látva nem lehet kérdéses a továbbjutása.

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
25 perce

El-selejtező: Górnik Zabrze–Ferencvárosi TC 0–0, összesítésben: 0–1

Európa-liga
27 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
42 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
58 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 órája