Rotációmániákus lett Rafa Benítez

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.10.08. 08:13
Címkék
Öt hét alatt hatalmasat fordult a világ a Liverpoollal: az angol élgárda szeptember elsején 6–0-ra gázolta le a Derbyt, s a szurkolók már a fellegek között jártak, ám ezt követően megtorpant, majd lelassult a csapat. Az utóbbi négy bajnoki siralmasra sikerült, három döntetlennel és egy győzelemmel négy pontot szereztek, ráadásul a Bajnokok Ligájában hazai pályán kaptak ki 1–0-ra a „vörösök” a francia Marseille-től.

Rafa Beníteznek az elkövetkező napokban súlyos bírálatokkal kell szembesülnie, és lehet, hogy önkritikát kell gyakorolnia, mert úgy tűnik, az elmúlt hónapban kissé eltaktikázta magát. Legalábbis ezt mondják az angol szakírók. Mert hiába rajtolt hosszú évek óta először jól a Liverpool, most vitathatatlanul hullámvölgybe került.

Ennek okát valamennyi hozzáértő, Gary Linekertől, a korábbi kiváló angol labdarúgótól a BBC több szakkommentátoráig, a rotációban látja.

Rafa Benítez pedig mániákus rotációspecialista.

A Liverpoolt 2004 óta irányító szakember messze földön híres arról, hogy forgatja a játékosait, s csak elvétve szerepelteti egymás után ugyanazt az együttest. Az angol statisztikusok emiatt „rászálltak”, korábban ugyanis 99szer küldte pályára más-más összeállításban a „vörösöket”, ám ezt annyira kihegyezték a médiában, hogy századszorra csak azért sem változtatott, s végre egyszer egymást követően ugyanazt a kezdőcsapatot játszatta.

A nyáron alaposan megerősödő keretet – többek között a spanyol Fernando Torres, az ukrán Andrij Voronin, a holland Ryan Babel is csatlakozott a Liverpoolhoz – kedvére rotálja a mester, ám úgy tűnik, a gyakorlat most visszaüt, s ez a legfőbb oka a formahanyatlásnak.

Hét közben a gárda az Anfield Roadon kapott ki a Bajnokok Ligájában, azt megelőzően csak három – köztük két gól nélküli – döntetlenre futotta a Portsmouth, a Birmingham és vasárnap a Tottenham ellen. A bajnoki címre hajtó Liverpool így már hatpontos hátrányt szedett össze az éllovas Arsenallal szemben, pedig még csak a kilencedik fordulónál tart a bajnokság…

„Bosszús vagyok, mert gyermeteg hibákat követtünk el a bekapott gólok előtt – fakadt ki idegesen Rafa Benítez a Tottenham elleni 2–2-t követően. – Valami nem stimmel a csapattal, de szerencsére most az Európa-bajnoki selejtezők miatt két hét szünet jön, így lesz időnk elemezni a történteket, és utána javítunk.”

Ráfér a javítás a Poolra, mert ha hasonlóan folytatja, már decemberben kiszállhat a bajnoki címért és a BL-győzelemért zajló versenyfutásból.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Jurek, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott - élő
12 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
54 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
57 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
57 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája