Tanulóév lesz az idei

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.10.09. 23:41
Címkék
Az Alba Volán 6–2-re kikapott a Klagenfurt csarnokában. A hetedik osztrák bajnoki vereség előtt tartott sajtótájékoztatón bejelentették: a klub szakosztály-igazgatója, idősebb Ocskay Gábor két segédet is kap majd a hazai botrány után.

Igazi rémálom: az Alba Volán alig két és fél perc után már hátrányban volt a Klagenfurt jegén. Pedig az eddigi szokásokkal ellentétben nem a mieinket kezdték el kiszórni, ez a tény azonban ebben az esetben csak tovább ront az összképen, merthogy Gregor Hager alsó sarkos lövése így azt jelentette, hogy a Volán emberelőnyben kapott gólt…

Hat perccel később pedig már kettő volt a különbség, úgyhogy nagyon rosszul indult a meccs, holott a cikázó Klagenfurt-játékosokkal tartotta a lépést a magyar alakulat – legalábbis a pálya semleges harmadában. Mindenesetre a gyors dupla után a hazai gárda lehiggadt, a Volán is rendezgette sorait, azaz úgy tetszett, nyugalmasabb lesz az első harmad vége, de a KAC újra rálépett a gázpedálra, és bevert még egyet (3–0).

A második periódus kezdetén esély kínálkozott a felzárkózásra, de sajnos a kettős emberhátrány sem okozott problémát a Klagenfurt védekezésében, így a kapu előtt nem történt semmi. Úgy tűnik, az erőviszonyok kiegyenlítéséhez több idő kell majd, sokkal több, mint azt az egyébként realista fehérváriak hihették: hiába az ígéretes mezőnybeli produkciók, a rivális trénerek biztató nyilatkozatai, ha ezek után mindig zakó a vége. Ehhez jött még, hogy amint kiegészült a Klagenfurt, azonnal gólt szerzett. Ráadásul milyet… Egy hátulról jövő éles passzt Warren Norris próbált megszelídíteni, ami nem sikerült tökéletesen, ám így is jó lett – mármint nekik: az ütőről lecsorgó korong ugyanis valahogy elvánszorgott a gólvonalon túlra. Budai Krisztián le is korcsolyázott…

Erre viszont legalább stílusosan reagált a Volán: Tokaji Viktor kapásból ágyúzott a hosszú sarokba, s úgy tűnt, magához tér a csapat, amely a következő három az öt elleni szituációt is megúszta, sőt Kurt MacSweyn mínusz kettőre javította az állást a záró harmad legelején. Más kérdés, hogy Norris más dimenzióban hokizott kedd este, mint a többiek: mesterhármasig jutott, amellyel bőven megalapozta a Klagenfurt győzelmét. És mivel nem a kanadai gólja volt az utolsó, az Alba Volán végül méretes verésben részesült, ami azért különösen fájó, mert a mostani ellenfél van hozzá legközelebb a tabellán…

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
7 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
10 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
11 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
23 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
30 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
39 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája