Magukra hagyott hősök

V. G.V. G.
2007.10.13. 01:58
Címkék

Valószínűleg nem várták, hogy ezrével érkeznek a szurkolók, de azért mégiscsak furcsa, hogy az Európa-bajnok görög válogatott kedd esti, első gyakorlására a legnagyobb jóindulattal is csak mintegy harminc nézelődő volt kíváncsi az athéni Olimpiai Stadionban. És ebbe bizony már beleszámolták az arra tébláboló pályamunkásokat is – mindegyiket majdnem kétszer…

Otto Rehhagel, a nemzeti csapat német szövetségi kapitánya meglepetten vette tudomásul, hogy a két sorsdöntő selejtező előtt (a görögök szombaton Bosznia-Hercegovina, majd szerdán Törökország ellen játszanak a továbbjutásért) még akkora érdeklődés sem kíséri együttese felkészülését, mint ha könnyed sörmeccsek állnának előttük a világranglista utolsó helyezettje ellen.

Pedig a tét nem csekély. A gárda ezúttal Athénban lép pályára, abban az arénában, amelyben Otto Rehhagel 2001. augusztusi hivatalba lépése óta a válogatott egyetlen tét-, de még csak barátságos mérkőzést sem játszott.

Nem is lelkendezett a német a helyszín kiválasztásakor, de diplomatikus maradt.

„Az a tény, hogy az Olimpiai Stadionban játszunk, egyáltalán nem befolyásol semmit – szögezte le a 69 esztendős Otto Rehhagel. – Minden pálya ugyanolyan. Nem érdemes a körülményekkel foglalkoznunk, csak a játékunkkal. Az azért csodálatos lenne, ha telt ház előtt szerepelhetnénk.”

Szó, mi szó, a 72 ezres stadionban valóban fantasztikus a hangulat, ha a lelátók nem az ürességtől konganak. Igaz ez még akkor is, ha többen nehezményezik: a futópálya miatt nagy a távolság a nézők és kedvenceik között.

A találkozó előtti napokban aztán többen álltak sorba giroszért Athén belvárosában, mint belépőkért a stadionnál. A számítások szerint elővételben nyolcezer jegy kelt el.

Pokoli hangulat – a jelenlegi állás szerint – kizárva.

A görögök persze így is megjárták már a poklok poklát, amikor márciusban hazai pályán Törökországtól 4–1-es vereséget szenvedtek. A drukkerek nehezen felejtenek. És mivel egyelőre elenyésző az érdeklődés, úgy tűnik: emlékezni sem akarnak…

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
3 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
8 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
21 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
45 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája