Nehézsúlyúak csatája

T. G.T. G.
2007.10.13. 01:58
Címkék

Evander Holyfield (42–8–2, 27 K. O.) a moszkvai Jégpalotában lép ringbe a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú világbajnoki címéért. Reményei szerint az amerikai még nem érkezett meg tudatosan felépített útjának utolsó állomásához. „Addig nem nyugszom, amíg újra bajnok nem leszek” – mondta még korábban, Moszkvában pedig kijelentette, megteszi az első lépést a címegyesítés felé. S ha azt is hozzátesszük, hogy legutóbbi győzelme után egy internetes fórumon úgy fogalmaztak, „elnézve a jelenlegi világbajnokokat még a végén valamelyiket lepofozza negyvennégy évesen”, akkor itt az idő. Ellenfele, a címvédő, 32 éves Szultan Ibragimov (21–0–2, 17 K. O.) – mennyire megváltozott a világ! – Amerikában készült a mérkőzésre. „Nem lep meg, hogy exszovjet bunyósok uralják a súlycsoportot” – válaszolta amerikai újságíróknak, majd ellenfelét dicsérte. Ám azzal a kijelentésével, hogy „Riddick Boweval a boksztörténet egyik legemlékezetesebb rivalizálása fűződik Holyfield nevéhez”, nem biztos, hogy a veterán kihívó szívébe zárta az oroszt, mert a valóban elhíresült vetélkedés ringbeli trilógiájában Holyfield kétszer vesztett… Az amerikai elismerően szólt az exszovjet bajnokokról, de figyelmeztette Ibragimovot: „Nem vagyok Briggs. Velem sokkal nehezebb dolga lesz.”

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
22 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
32 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
38 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
39 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
57 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
1 órája