Továbbjutással mutatkozott be a Pécs

MÓCZÁN ZOLTÁNMÓCZÁN ZOLTÁN
2007.10.14. 00:06
Címkék

Könnyed edzőmeccsé szelídült a Dinamo Moszkva és a cseh Stepp Praha összecsapása, tulajdonképpen egy kérdés maradt nyitva: kapnak-e gólt az oroszok. Végül az utolsó negyedben ötméteresből találtak be a prágaiak. Nagyobb izgalom előzte meg a PVSK-Füszért–VK Nis összecsapást, hiszen tudni lehetett, aki itt győz, az – a Moszkva mellett – tovább is jut az első selejtezőkörből. A lehetőség nagyon felpaprikázta a szerbeket, az első negyedben még szorossá tették a találkozót, többek között hibátlan előnykihasználásuknak köszönhetően, míg a nemzetközi kupaporondon az idén bemutatkozó pécsiek ugyanebben az időszakban két létszámfölényes lehetőségüket is elpuskázták. Utána azonban fokozatosan kidomborodott a hazaiak taktikai és fizikai fölénye, fifikás gólokat lőttek, nemegyszer szinte őrületbe kergették a szerb kapust. A negyedik negyedben már ünnepelhetett a hazai közönség, hiszen az elsődleges célt, a továbbjutást elérték a pécsiek. A vasárnapi csoportdöntő tétje már csak annyi, hogy a Pécs vagy a Dinamo Moszkva jut-e tovább az első helyen.

Legfrissebb hírek

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
41 perce

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
48 perce

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
49 perce

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
1 órája

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
1 órája

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
1 órája

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik