Dunaújváros: alkalmi vétel

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.10.19. 12:30
Címkék

Végső kétségbeesésében hirde tést adott fel a dunaújvárosi futballcsapat tulajdonosa, Jéger József. A 2000-ben bajnoki címet nyerő, jelenleg az NB II Nyugati csoportjának 13. helyén álló klubot bárki megveheti, „összecsomagolhatja”, és elköltöztetheti. Íme, a sokat megélt magyar futball történetének egyik legfurcsább hirdetése: „Az NB II Nyugati csoportjában labdarúgócsapattal rendelkező kft. tulajdonjog átadásával új befogadó települést keres, ahol kellő mértékű az önkormányzati és a vállalkozói támogatás, megfelelőek a létesítmények.”

Kétségbeesett üzenet egy megszűnés előtt álló futballklubtól. S. O. S.-jelek a korábbi sikercsapattól, amely 2000-ben még több ezer szurkolója előtt bajnoki címet ünnepelt. Végveszélyben a Dunaújváros, ez ebből a hirdetésből egyértelműen kiderül. Merthogy Jéger Józsefnek elege volt a Don Quijote-szerű harcból.

„Magam is Dunaújvárosban élek, így szívügyem a csapat sorsa – mondta Jéger József. – De úgy tűnik, nincs tovább. Kétezer-három óta vállalok szerepet a klub életében, s kapcsolataim, barátaim révén évi hatvan-nyolcvan millió forinttal segítettük életben maradását. Aztán tavaly megpróbáltunk együttműködni Piero Pinivel, de az olasz üzletember egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ez év februárjában több vállalkozóval léptünk kapcsolatba, akik hiába írtak alá különböző szerződéseket, gyakorlatilag semmit sem teljesítettek, ráadásul az idén már az önkormányzattól sem kaptunk egy fillért sem. Elegem van. Egyre több feljelentés érkezik a kft. ellen a ki nem fizetett számlák miatt. Én ezt nem csinálom tovább! A játékosok előtt le a kalappal, aláírtak egy papírt, hogy november harmincadikáig türelmesen várnak a pénzükre. Megígérhetem, hogy az őszi szezont befejezzük. Aztán ha a hirdetésre nem jelentkezik senki, feladjuk. Borzalmas ezt kimondani, de akkor vége a dunaújvárosi futballnak. A városnak nem kell, a szurkolókat nem érdekli.”

Itt van tehát egy korábbi sikercsapat gyönyörű, új stadionnal. Vegyék, vigyék – igazán alkalmi vétel...

Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
4 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
18 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
40 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik