Majthényiék rekordja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.10.23. 23:16
Címkék

Majthényi Szabolcs megdöntötte a Kenese– Keszthely vitorlásrekordot, amely klasszikus, egyszersmind az egyik legveszélyesebb magyar gyorsasági verseny a Balatonon. Az 1920-as évek óta jegyzett csúcsok listáján az előző rekordot a Detre fivérek tartották 1998 óta 3 óra 50 perccel, amelyből Majthényi és hatfős legénysége október 22-én kilenc percet faragott le Asso 99-es típusú hajójával. „Dédelgetett tervünk volt a rekorddöntés, szerencsére a csapatunk mindig kapható az efféle kihívásokra – mondta Majthényi. – Az első fele élvezetes volt, a második viszont izgalmasra sikeredett, mivel viharos szél fújt. A vízimentő-szolgálat munkatársainak köszönhetően végig biztonságban érezhettük magunkat, amire nagy szükség volt a rekordhoz.” A viadal érdekessége, hogy a lehető legobjektívabb időmérés miatt a kenesei, illetve a keszthelyi vasútállomáson kapott, a percet is mutató keletbélyegző igazolja a verseny teljesítését, amelyből a szárazföldi futások miatt fél órát jóváírnak, így hagyták jóvá a 4:11 órás teljes „futamidő” alapján a 3:41 órás rekordot.

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
1 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
5 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
7 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
12 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
26 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
28 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
30 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
33 perce
Ezek is érdekelhetik