Ivancsuk tovább szárnyal

R. P.R. P.
2007.10.28. 00:10
Címkék

Egypontos hátrányból várta a folytatást Lékó Péter az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen, a munkácsi 12 játszmás rapid páros mérkőzésen. A pénteki négy partiból az olimpiai bajnok egyen diadalmaskodott, három döntetlen mellett. Szombaton aztán megismétlődött a forgatókönyv, Ivancsuk világossal ugyanúgy megnyerte a második összecsapást, elsősorban annak köszönhetően, hogy a szegedi nagymester az utolsó lépéseit jelentős időzavarban tette meg. A vasárnapi fináléban tehát Lékónak legalább kétszer kellene nyernie úgy, hogy közben egyszer sem veszít. A helyzet nem reménytelen, hiszen a magyar nagymester korábban már megmutatta, képes ilyen bravúrra. Két éve Miskolcon az angol Michael Adams ellen vesztett helyzetből állt fel, akkor hárompontos hátrányból egyenlített.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
10 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
10 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
19 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
34 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
37 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
38 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
58 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája