Peterdi Imre hazatért

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.10.30. 09:09
Címkék

Az ember nem mindennap la pozgat olyan internetes oldalakat, mint például a „Forum Hokejowe”, pedig olykor érdekes hírek kerülnek fel lengyel honlapokra. Az egyik például a következő címmel futott: Peterdi Imre és a Naprzód Janów szerződést bontott. A csatár már haza is tért, hétfő délelőtt például a Magyar Jégkorongszövetség rendezvényén is jelen volt, ahol ugyan nem ő volt a fő téma, de ekkor lett mindenki előtt ismert: Peterdi szabadon igazolható.

„Összevesztem az edzővel, ez a lényeg – csapott a közepébe Peterdi a sajtótájékoztató után.

– Nem tudtunk együtt dolgozni: az előidény során minden úgy ment, mint a karikacsapás, aztán elkezdődött a bajnokság, én meg egyre többet ültem a padon, főleg, ha otthon játszott a csapat. Eleinte mindig játszottam, ám később a mérkőzések második-harmadik harmadában azt mondta az edző, hogy üljek le. Én meg azt, hogy inkább üljünk le mind a ketten, és beszéljük meg a dolgot. Meg is tárgyaltuk, de a következő két meccs ugyanúgy telt el, mint a többi, úgyhogy megkértem a vezetőséget, bontsuk fel a szerződésem, amit meg is tettünk.”

Ha egy magyar válogatott játékos hirtelen megszerezhető lesz, ráadásul ingyen, akkor manapság valószínűsíthető, hogy az osztrák bajnokságban szereplő Alba Volán ajánlatot tesz neki, de ahogy Peterdi mondta: még csak jele sincs annak, melyik klub lesz a következő munkaadója.

„Múlt hétfőn vesztem össze végleg az edzőnkkel – nem ugrottunk egymásnak, de pillanatok alatt nagyon csúnyákat mondtunk a másiknak –, kedden bontottunk szerződést, és csütörtökön jöttem haza – folytatta Peterdi. – Pénteken edzhettem a Dunaújváros csapatával, amiért nagyon hálás vagyok, ezt ezúton is szeretném közölni: számomra a válogatott a legfontosabb, azaz majdhogynem mindegy, hogy hol, de játszanom kell.”

Persze adódik a kérdés, hogy az eddig Peterdi csapattársának számító Tőkési Lajos is fasírtban van-e a trénerrel, azaz a másik magyar légiós is otthagyja-e majd a Naprzówot. „Annyira nem, mint én, ettől függetlenül nem hinném, hogy ez az együttműködés gyümölcsöző lenne…” – mondta Peterdi sokat sejtetve.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája