Bonds a bíróság előtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.11.16. 23:33
Címkék

Újabb nagy amerikai doppingbotrány van kialakulóban, ugyanis a baseballozó Barry Bonds ellen eljárást indított a szövetségi legfelsőbb ügyészség, amely hamis vallomással gyanúsítja a valaha volt legtöbb home runt elérő játékost. Bonds, aki az idén elért, 762. hazafutásával csúcstartó, még 2003-ban, a Balco-botrány kirobbanása idején vallotta eskü alatt, hogy sohasem doppingolt, de most bizonyítékokat tudnak felmutatni arról, hogy mégis használt THG-t. Bonds ellen négy vádpontban fogalmaztak meg hamis tanúzást, és egyben az igazságszolgáltatás akadályozását, amit ha bebizonyítanak, összesen 30 év börtönbüntetést kaphat. Az ügyre már a Fehér Ház is reagált, a szóvivő szerint „az Egyesült Államok elnöke nagyon szomorú, ez a baseball fekete napja”. A San Francisco Giantst erősítő 43 éves Bonds a jelenleg holt idényénél járó ligában a pihenőjét tölti, visszavonulásáról még nem döntött. Úgy tetszik, nem is neki kell eldöntenie, hogy folytatja-e.

Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
13 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
23 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
23 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
27 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
28 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
28 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
32 perce
Ezek is érdekelhetik