Kijózanította a nagy pofon (folytatás)

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.11.19. 10:54
Címkék
A 3–0-s vereséggel záruló moldovai Európa-bajnoki selejtező után a kritikák kereszttüzébe került Fülöp Márton, az angol Leicester City játékosa. A találkozó után a magyar válogatott kapusa készséggel elemezte a mérkőzést.

Nekem nem szabad ezzel foglalkoznom. Az utóbbi meccseken rendezetten, fegyelmezetten védekeztünk, jól teljesített a hátsó alakzat, és azt gondolom, elfogadhatóan védtem én is. Ez a mostani mérkőzés azonban nem sikerült. Tanulni akarok a hibáimból, és akármilyen fájó emlék is ez a meccs, megpróbálok pozitívan gondolkozni. Elkeseredve jöttem le a pályáról, de vasárnap úgy ébredtem, hogy jobb kapusnak kell lennem ettől a meccstől. Ez pedig úgy lehetséges, hogy tanulok a hibáimból. Sikeres év van mögöttem, időnként úgy éreztem, verhetetlen vagyok a kapuban, hát most rájöttem, ez nem így van. A chisinaui mérkőzés kijózanító pofon volt nekem és a csapatnak is. Magabiztosan utaztunk Moldovába, ami nem baj, mert önbizalom nélkül nem lehe-tünk sikeresek. Dolgoznunk kell tovább, hogy két-három év múlva egy ilyen szintű csapatot oda-vissza le tudjunk győzni. Abban pedig száz százalékig biztos vagyok, hogy szerdán a görögök ellen javítunk.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája