Jó lenne visszavágni

SZ. A.SZ. A.
2007.11.20. 23:21
Címkék

A sűrű versenynaptár elő nye, hogy hamar esély kínálkozik a javításra. Ez ebben az esetben annyit jelent, hogy miután egy hete a Novy Jicín győzött a Marso-Vagép Nyíregyházi KK pályáján (86–82), szerdán a cseh csapat csarnoka lesz az újabb Közép-európai Liga-csata helyszíne. A magyar együttes kedd délután buszra ült, és Sitku Ernő beszélt a várható meccsről a háttérben néha felerősődő zajban.

„Éppen úton vagyunk – mondta Sitku. – Az első mérkőzés eredménye alapján szerda este nem mi leszünk a favoritok, ezért a fő cél, hogy éles körülmények közepette gyakorolhassunk. Az idei bizonyos értelemben tanulóév, a tanulópénzt pedig meg kell fizetni. A lényeg, hogy bizonyítsuk, ez a nemzetközi kalandunk nem csak egyszeri kiugrás. Hétvégi támadójátékunk nem volt jó, ezen a rotáció fokozásával és néhány új figura bevetésével szeretnénk javítani.”

Az említett gyatra teljesítmény a Szolnok elleni kilencpontos vereséget takarja (72–81), előtte a nyírségiek háromszor magabiztosan győztek a bajnokságban.

„Kicsit jobb dobószázalékkal nyerhettünk volna, akárcsak a Novy Jicín ellen, amiből kiindulva itt sem leszünk teljesen esélytelenek” – hangzott Sitku végül is optimista nyilatkozata.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
51 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája