Aki megtanult rohanni
Gera Zoltán eltiltása miatt nem lehetett ott a szerdai Magyarország–Görögország (1–2) Európa-bajnoki selejtezőn, így Buzsáky Ákos kapott lehetőséget, amivel élt is: a mérkőzés elején gólt szerzett (igaz, lövése megpattant Konsztantinosz Kacuranisz lábán), és később is agilisan és erőszakosan futballozott.
Elégedett? Ezt azért kérdezem, mert jól teljesített. Csalódott? Ezt pedig azért vetem fel, mert kikapott a válogatott...
Vegyesek az érzéseim – mondta Buzsáky Ákos. – Nagyon vártam ezt a mérkőzést, már nagyon régen vágytam arra, hogy gólt szerezzek címeres mezben.
Erre tessék: még sohasem játszot tam ennyi ember előtt a Puskás-stadionban, és alighogy elkezdődött a meccs, máris ünnepelhettünk.
Hogyan emlékszik a góljára, s miként élte meg azt a pillanatot?
A jobb oldalon vezettünk akciót, amikor elkértem a labdát Szélesi Zoltántól. Csináltam egy biciklicselt, majd elindultam befelé. Azt figyeltem, kinek passzolhatom a labdát, de mert senkit nem láttam a közelemben, gondoltam, megpróbálkozom a lövéssel. Önkritikusan el kell ismerni, nem volt jó kísérlet, és ha nem ér bele a görög védő, nem is tudom, hol kötött volna ki a labda. Ám így alakult, s nem tudom elmondani, mit éreztem abban a pillanatban, mert fantasztikus, lenyűgöző, hátborzongató élmény volt.
Később is főszereplő lehetett volna, ám kívülről úgy tetszett, két döntő pillanatban is az ön kárára tévedett a játékvezető.
Az első félidő végén a pálya közepén közelebb kerültem korábbi plymouthi csapattársamhoz, Halmosi Péterhez. Jól ismerjük egymás gondolatát, tudjuk, mikor merre indul a másik, így amikor befelé fordultam a labdával, de a hátam mögött meghallottam a hangját, a védők között kiugrattam. Felfoghatatlan számomra, hogy a játékvezető les miatt megállította az akciót, utólag tudjuk, hogy ez kulcsmomentum volt, hiszen Halmosi Péter és Priskin Tamás egyedül maradt volna a görög kapussal szemben. Márpedig ha gólt szerzünk, és úgy megyünk az öltözőbe, biztosan minden másképpen alakul. A második félidő elején pedig egy bedobást követően átemeltem a labdát a védő fölött, már megkerültem és túljutottam rajta, amikor elcsúszott, és elsodorta a lábamat. Igaz, hogy utána Hajnal Tamáshoz került a labda, sőt az ő lövése után Halmosi Péter is próbálkozhatott, de ennél az esetnél szerintem tizenegyest kellett volna ítélnie az angol játékvezetőnek.
Úgy tűnt, hogy Gera Zoltán kiválása után extra motivációval lépett pályára: mintha most kellett volna megmutatnia, mit is ér és hogy helye van a csapatban.
Mindig így futballozom.
Azért sokan emlékeznek arra az MTK-ban szereplő Buzsáky Ákosra, aki nagyon ügyes, de negyedórákra eltűnt a magyar bajnokságban is…
Értem, mire gondol, és elfogadom, amit mond, mert én is érzem, hogy sokat változtam. Angliában másképp nem lehet megélni: rohanni kell minden pillanatban, ha kell, előre, ha kell, hátra, és meg kell nyerni a párharcokat. Sok ragadt rám ebből a mentalitásból, és valóban, egy válogatott mérkőzésen ennek hasznát veszem.
Moldovában az volt a baj, hogy túl hamar gólt kaptunk, és ez kizökkentette a ritmusból a csapatot. Most azonban mi szereztünk vezetést, hazai pályán, mégsem tudtunk még csak egy pontot sem szerezni.
Nemzetközi szinten egyetlen pillanatnyi kihagyást is azonnal megbüntet az ellenfél: legyen az akármelyik válogatott. Nincs hibázási lehetőség! Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen sokkal több helyzetünk volt, mint a görögöknek, az ellenfél nem is teremtett igazán veszélyes lehetőséget a kapunk előtt. Mégis szerzett két gólt, mégpedig azért, mert türelmesen futballozva hibázásra kényszerített bennünket. Egy rutinos csapat az előnye birtokában úgy futballozik, hogy kihasználja: az ellenfélnek kockáztatnia, támadnia kell. Nekünk ez nem sikerült, mert nincs annyi tapasztalatunk, hogy tudjuk, miként kezeljük az ilyen helyzeteket. Tanulni, gyakorolni kell, ez nem megy másképp. A pályán úgy éreztem, ezt a meccset elvesztettük, de szerintem jó úton járunk, és hamarosan olyan csapat lehet belőlünk, amellyel igenis számolni kell.
