Már abban a pillanatban lehetett érezni: ezért a butaságért nagy árat fizetünk… a szörnyű percben, azaz a 22.-ben Dimitriosz Szalpigidisz kapott volna labdát, ám úgy tetszett, Fülöp Márton zsákmánya is lehet, de a csatár mögül kibújt Vanczák Vilmos, belefejelt a labdába, amely a vetődő kapus mellett végül a jobb alsó sarokba pattant. „Úgy éreztem, enyém a labda – mondta Fülöp Márton. – Ezért nem is szóltam, hiszen nem volt előttem Vanczák Vilmos. Aztán a semmiből előbukkant, és csupán annyit láttam, hogy belefejel, és már nem tudtam visszanyúlni. Úgy emlékszem vissza, hogy tisztán meg tudom fogni a labdát, hamarabb odaérek, mint a görög támadó. A büntetőnél pedig ügyes volt Teofanisz Gekasz: eltolta a labdát, és bár én nem értem hozzá, ő rutinosan átesett rajtam.” Nézzük, hogy a védő szemével milyen is volt a kínos pillanat...
„Örök tanulság: a kapu felé nem szabad hazaadni a labdát – mondta szomorúan Vanczák Vilmos. – Próbáltam megelőzni a csatárt, de most már tudom: sokkal jobban jártunk volna, ha megpróbálok szögletre tisztázni. A mérkőzés után számtalanszor eszembe jutott a jelenet, és lélekben felkészültem rá, rajtam verik el a port. Attól tartok, én leszek a hibás, hiszen jól játszottunk, és az én öngólom miatt maradtunk le a negyedik helyről a csoportban.”
