Luís Fabiano volt a megmentő

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2007.11.22. 23:20
Címkék

Brazília hazai pályán 2–1-re legyőzte Uruguayt a 2010-es világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájának 4. fordulójában. Ez a világ rendje, gondolhatnánk, mégis érdemes megemlíteni, hogy a brazil válogatott eddigi három mérkőzésén – a csapat sztárjainak „lötyögése” közepette – egy győzelem mellett két döntetlent tudott csak összeizzadni. Így a közvélemény most az egyik ősi rivális ellenében várta a megújulást, de hiába. A világsajtó ezúttal sem Ronaldinho, Kaká vagy Robinho nevétől hangos. A sztártriót még az uruguayiak nyolcadik percben lőtt gólja sem tudta felébreszteni, és Brazília zsenge próbálkozásain joggal háborodhatott föl a Morumbi Stadion közönsége. A botrány elmaradása egy embernek köszönhető: a Sevilla 27 éves csatára, Luís Fabiano két góljával csendre intette az igencsak kritikus Sao Pauló-i publikumot (emlékezhetünk, ő volt az, aki a 2004. áprilisi budapesti barátságos meccsen is duplázott). A spanyol klubjában a mali Frédéric Kanouté árnyékában szorgoskodó támadó lassan igazi válogatott specialista lett, tizennegyedik szereplésén a hetedik és a nyolcadik találatát jegyezte. Mellette Júlio Césarnak volt még nagy része a sikerben, az Inter kapusa több bravúrt is bemutatott.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik