A vezetők bűnhődnek

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.11.28. 12:54
Címkék
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára arról tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy nem akkreditálja a pekingi olimpiára az atlétikai szövetség vezetőit, mivel a MASZ nem tett megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy Annus Adrián és Fazekas Róbert megfizesse tartozását.

A két dobót doppingvétség miatt fosztották meg az athéni olimpián elért első helyezésétől, ám ők a NOB döntését a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) támadták meg. Vesztettek, s öt és fél millió forintnyi perköltség megfizetésére kötelezték őket (ebből 3.7 milliónyi áll fenn). A NOB a tartozás rendezését a MOB-on kéri számon, s azt firtatja, hogy a hazai olimpiai bizottság miként gyakorol nyomást a Magyar Atlétikai Szövetségre (MASZ).

„Mivel a sportágat nem kívánjuk sújtani, nem vontuk meg az atlétika pénzügyi támogatását, sőt a tervezettnél nagyobb összeget biztosítottunk számára – magyarázta Molnár Zoltán, a MOB igazgatója. – Elnökségünk viszont októberben úgy döntött, ha a két versenyző nyolc napon belül nem rendezi a számlát, a MASZ vezetői nem lehetnek ott Pekingben. Nekik kellett volna valamilyen módon elérniük, hogy Fazekasék fizessenek.”

A probléma az, hogy miként a MOB, úgy a MASZ kezében sincs hatékony eszköz ennek elérésére. A szövetség egyetlen lehetősége a nyomásgyakorlásra az lett volna, ha eltiltja a két dobót, ezzel viszont azt is megakadályozza, hogy a versenyzők nemzetközi viadalokon pénzt keressenek, s legyen miből kiegyenlítenük tartozásukat. Más kérdés, hogy Annus és Fazekas visszatérése után haloványan szerepelt, s nincs az a rendező, aki teljesítményükért jelentős összeget adna.

„A bírságot valakinek állnia kell – nyomatékosította Molnár. – Egy kormányrendelet értelmében a szövetségeknek anyagi felelősséget kell vállalniuk a versenyzők által okozott károkért. Vagyis végső esetben a MASZ-nak kellene rendeznie a tartozást.”

„Amit erre áldoznánk, azzal a többi atlétát rövidítenénk meg – reagált Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke. – Mi egyébként megtettük, amit tudtunk. Még azt is felajánlottuk a két dobónak, hogy amennyi pénzt befizetnek, annyi előleggel segítjük őket felkészülési juttatásuk terhére. Egy feltételünk volt, hogy az átutalt pénzt azonnal küldjék tovább. Kaptak is tőlünk tavasszal egymillió forintot, ám mint kiderült, azt csak most ősszel utalták át. Mivel nem tettek eleget a MOB októberi felszólításának, versenyzési jogukat felfüggesztettük, és fegyelmi eljárást indítottunk ellenük.”

Hogy ne érje hátrány a magyar sportolókat, a MOB napokon belül rendezi a két dobó tartozását. Annust és Fazekast lapzártánkig nem sikerült utolérnünk.

Legfrissebb hírek

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
39 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
58 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik