Visszavágó, meg nem is

SZ. A.SZ. A.
2007.11.28. 12:54
Címkék

Egy hónap telt el az októberi Boston–Philadelphia mérkőzés óta. Randy Jones akkor az első harmad végén maximális sebességgel megindult a kapu mellett egy kósza koronggal bíbelődő, ezért a közelgő veszélyről mit sem sejtő Patrice Bergeron felé, majd fel is öklelte. A tett nyomán Bergeron gyakorlatilag röpült a palánk felé, amelyet le is fejelt, aztán elterült a jégen. Orrtörés és súlyos agyrázkódás lett a következmény, és Bergeron azóta nem játszott. Jones olcsóbban megúszta: ő mindössze két meccset kapott büntetés gyanánt, ráadásul az ominózus napon a Philadelphia, és nem a Boston nyert (2–1). Most volt a visszavágó. Ehhez képest megint a Flyers keménykedett: ezúttal Scott Hartnell volt a bűnös, aki Andrew Alberts egészségére jelentett veszélyt. Hartnell végül is öt perc plusz végleges fegyelmit kapott, Alberts meg egyelőre nem meghatározott fejsérülést szenvedett az összecsapás során… A háború azonban elmaradt. Egyrészt a Bruins hokisai a megtorlás ellen szavaztak a második szünetben, másrészt inkább a gólokat osztották, mintsem a pofonokat: 4–0-ra is vezettek, 6–3 lett a vége. Más kérdés, hogy a Boston ugyanilyen higgadtan döntött volna-e Hartnell leléptetése után, ha akkor nem 5–2-re állnak éppen… „Persze, beszéltünk róla – mondta Zdeno Chara, amikor a vendetta lehetőségéről kérdezték. – Vélhetően jó néhány zúzódást szereztünk ma is, de gyűjtöttünk két pontot, és ez a legfontosabb. A liga dolga a többiről dönteni.” Jones mellesleg az égvilágon semmi említésre méltót sem produkált ezúttal, sem pontot, sem büntetőpercet nem szerzett. „Szomorú, ami történt, és természetesen Bergy még mindig nem tért vissza, de mi arra koncentráltunk, hogy nyerjünk, mert sok csapat győzött mostanság, mi viszont nem akarunk a playoffvonal alá csúszni” – értékelt semlegesen a kétgólos Glen Murray. Mindazonáltal e két csapat csatája valahogy sosem egyszerű: a kezdés kilenc percet csúszott, mert a bemelegítés során Per Johan Axelsson szétlőtt egy plexilapot a büntetőpad mellett…

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
52 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája