Február vége a határidő

K. A.K. A.
2007.11.30. 10:13
Címkék

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Rábold Gusztáv Szombathelyen tárgyalt a korábban doppingvétség miatt eltiltott két dobóatlétával, Annus Adriánnal és Fazekas Róberttel, valamint a Haladás ügyvezető elnökével, Kovács Lászlóval. Az athéni olimpián doppingvétséget elkövető, két-két évre eltiltott atléták a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, ám a pert elvesztették, és összesen 5.5 millió forintnyi perköltséget kellett volna kifizetniük. Ám eddig csak 1.8 milliót utaltak át, vagyis 3.7 millió forinttal még adósak. A Magyar Olimpiai Bizottság és a MASZ között folytatott megbeszélés alapján a MOB úgy döntött, Annusnak és Fazekasnak február végéig adnak haladékot. Amíg kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni, a MOB hitelez, és a MASZ-nak kell garanciát vállalnia arra, hogy az összeg végül befolyik a MOB pénztárába. Rábold elmondta, a megállapodás alapján a két versenyzőnek a pénzdíjas versenyekből befolyó díjakból kell majd kiegyenlítenie a tartozást.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
25 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
43 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
47 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
58 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája