Utolsó meccsükre készülnek

B. L., V. G.B. L., V. G.
2007.11.30. 23:33
Címkék

Az utolsókat rúgja Sopronban az élvonalbeli futball, és lehet, ha az MLSZ nem hoz előre tavaszról három Ligakupa-mérkőzést, a Káposztás utcában már síri csend honolna. Egyelőre azonban van még élet a soproni öltözőfolyosón – az persze más kérdés, hogy milyen. Az edzői szoba például megüresedett: Vincenzo Cosco, az addig ott székelő olasz tréner távozott, majd újból megjelent Sopronban, hogy pénteken ugyanazzal a lendülettel hátat fordítson a klubnak – valószínűleg ezúttal már végérvényesen. Sőt a gárda két olasz játékosa, Orlando Aquino és Cristiano Galliano is elköszönt. A Vasastól érkező Ködöböcz Csaba szerződése felbontását kérte, ám ügyében csak az alelnök dönthet, akit Köteles Zsolt, a csapat ügyvezető igazgatója továbbra is úgy vár, mint a messiást (több mint egy hete ígérgetik, hogy jön…).

Viszont péntek kora délután Molnár Ágnes, a város egyik országgyűlési képviselője járt a csapatnál – beszélgetett a játékosokkal, illetve az egylet alkalmazottaival, hogy megismerje az áldatlan állapotokat. Ő azt szorgalmazza, hogy a jövőben az eddiginél hatékonyabban lehessen érvényesíteni a követeléseket a többségi tulajdonossal szemben. Erről tájékoztatja majd a helyi önkormányzatot is, amelynek kisebbségi tulajdonosként alig van beleszólása a klub életébe.

Később a képviselő az olasz tulajdonosi kör Sopronban maradó két képviselőjével, Salvatore Trunfio szakmai igazgatóval és Alessandro della Chiesa pénzügyi tanácsadóval is egyeztetett. Ők – információink szerint – azzal magyarázták a helyzetet, hogy a korábbi tulajdonos, Vízer László Máriusz adósságok garmadáját hagyta hátra, amiről nem tájékoztatta az olasz vevőket.

Egyébként az is felvetődött, hogy a tartozások miatt az idén még hátralévő három Ligakupameccsen már csak a klub NB IIIas gárdája áll ki. Azonban a fiataloknak a Tapolca elleni bajnokijukat kell pótolniuk, ezért a soproniak szombaton a lehető legerősebb összeállításukban lépnek pályára Tatabányán – még egyszer, utoljára…

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
19 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája