Újabb magyar sikerek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2007.12.02. 23:09
Címkék

A dunaújvárosiaknál Brávik Fruzsina könyöksérülése ellenére vállalta a játékot a Bochum elleni BEK-selejtezőn. Nagyszerű védekezéssel alapozta meg a házigazda a szép sikert. Brávik Henrietta mindent védett a kapuban, amit lehet, támadásban pedig ötletes és eredményes játékot produkált Mihók Attila együttese. Benkő Nórát, Szücs Gabriellát és Poszkoli Ritát sem tudták tartani a németek. A harmadik játékrész végére olyan fölényben játszott a Dunaújváros, hogy Mihók Attila valamennyi játékosát bevethette ezen a találkozón. A csoportelsőség vasárnap a holland Oestgeest ellen dől el. A Domino eközben a franciaországi Nizzában már a harmadik győzelmét aratta. A Honvéd a vízilabdában cseppet sem félelmetes Liverpoollal mérkőzött szombat délelőtt, és úgy győzött 14–3-ra, hogy Györe Lajos edző javarészt a cseréknek adott lehetőséget. Ezzel a sikerrel biztossá vált, hogy a magyar együttes a BEK-ben folytatja nemzetközi szereplését, és a papírforma alapján a következő forduló kiemelése szempontjából fontos csoportelsőséget is megszerzi.

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
16 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
24 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
33 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
35 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
42 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
53 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája