Elődök és utódok

B. R.B. R.
2007.12.05. 23:19
Címkék

Ünnepélyes generációváltás történt a BHSE-ben. A fővárosi klub a szezon mellett három meghatározó versenyzőjét is elbúcsúztatta. Simóka Bea és húga, Nóra már jó ideje nincs ott a mezőnyben, Füri Csilla pedig a kilencvenes évekbeli négyéves kihagyás után végleg befejezte. A sportág magyar hagyományaihoz méltón mindhárman dúskálhatnak a világversenyeken megszerzett érmek között. Simóka Bea szülés után visszatérve 2002-ben egyéni világbajnok lett, Nóra a juniorok között halmozta a sikereket, 2000-ben pedig húszévesen ott volt az első női olimpiai versenyen. Füri Csilla hosszú, változatos pályafutás végére tett pontot az idén. Már 1994-ben egyéni vb-hatodik volt, 1995-ben triatlonra váltott, majd az 1999-es margitszigeti világbajnokság után újra viszszatért az öttusázók közé, és 2004-ben egyéni Eb-aranyat szerzett, az athéni olimpián pedig 11. lett. Az új generáció már a felnőttsikerek küszöbére érkezett: Tóth Adrienn az idén történelmet írt, hiszen ifjúsági korúként egyéniben junior világ- és Európa-bajnok lett, és saját korosztályának kontinensbajnokságát is megnyerte. Cseh Krisztina sem sokkal maradt el tőle, hiszen ifjúsági világbajnok és junior Eb-2. volt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája