Az év üzlete a Rákóczinál

S. G.S. G.
2007.12.06. 23:34
Címkék

Így kell ezt csinálni! Kisze melni, meggyőzni és szerződtetni egy tehetséges játékost, lehetőleg ingyen, aztán néhány esztendő múltán busás haszonnal eladni. Ezt tette most az NB I meglepetéscsapata, a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi FC.

„Dusan Vasziljevicset két és fél esztendeje szerződtettük Békéscsabáról – mondta Illés János ügyvezető. – Nem titok, egyetlen fillért sem kellett fizetnünk érte, jóllehet már akkor is tisztában voltunk vele, hogy hazai szinten remek képességű labdarúgóról van szó. Nem akartuk eladni, mint ahogy egyetlen értékes futballistánktól sem válnánk meg, de ahogy mondani szokták, olykor van az a pénz…”

Ismereteink szerint a német Energie Cottbus 250 ezer eurót, hatvanhárommillió forintot fizet a technikás középpályásért. S ha figyelembe vesszük, hogy a Rákóczi éves költségvetése nagyjából 150 millió forint, máris érzékelhetjük, milyen volumenű üzlet ez Kaposváron.

A 24 esztendős Dusan Vasziljevicset külföldön értük utol, épp hazafelé tartott.

„Rendkívül boldog vagyok – lelkendezett a középpályás. – Magyarországon végig úgy futballoztam, hogy tudtam, előbb-utóbb lényegesen erősebb bajnokságban is kipróbálhatom magam. Álmom most teljesült, a Cottbus három és fél éves szerződést ajánlott. Úgy hiszem, hasznára lehetek a csapatnak a bennmaradásért folytatott harcban. Nincs bennem félsz, megállom a helyem Németországban is.”

A Cottbus január 3-án kezdi a felkészülést, immár Dusan Vasziljeviccsel a soraiban. Ami pedig a Kaposvárt illeti: úgy tudjuk, Szakály Péter iránt is óriási az érdeklődés, fővárosi nagycsapatok már 40 millió forintnál tartanak az érte folyó „licitálásban”.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
10 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
13 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
20 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
21 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
33 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája