Végül Vernard Hollins döntötte el a meccset

MIHÁLYI ANDRÁS, VARGA CSABAMIHÁLYI ANDRÁS, VARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2007.12.08. 23:42
Címkék
Vernard Hollins vezérletével biztosan verte meg az Albacompot a Szolnok a két, utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtó élcsapat találkozóján.

Nem látszott meg a nézőszámon az Olaj legutóbbi súlyos veresége, amelyet Zalaegerszegen szenvedett el, sőt: ebben az idényben még sosem voltak ennyien a Tiszaligeti Sportcsarnokban, mint a Szolnokon közutálatnak „örvendő” Albacomp ellen. A hazai drukkereknek igazán volt okuk örvendezni kedvenceik játéka láttán, mert a jól dobó címvédő már az első negyedben elhúzott tíz ponttal. A hazaiakat természetesen légiósai repítettek a győzelem felé, Miroslaw Lopatka, Thomas Kelley és Vernard Hollins szerezte a gárda összes kosarát az első kisszünetig.

Utóbbi a múlt pénteken negatív teljesítményindexszel zárta a már említett egerszegi bajnokit – hát most aztán nem lehetett rá panasz. Néha egészen lehetetlen helyzetekből is betalált, ami lélektanilag sokat jelentett faultproblémák által sújtott együttesének. A 17. percre ugyanis három hazai kosarasnak is összegyűlt a harmadik személyi hibája, és köztudomású, hogy a piros-feketéknek nincs túl sok minőségi csereemberük. Közben Simon Balázs tripláival öt pontra zárkóztak fel a Fehérvárról érkező vendégek, de az Olaj átvészelte a kritikus időszakot – leginkább azért, mert az első félidőben a mezőnyből 61 százalékos pontossággal célzott.

A fordulás után folytatódott az a fajta koreográfia, hogy a házigazda feltornázta az előnyét tíztizenkét pontosra, aztán feljött a legújabb szerzeménye, Cory Bradford nélkül felálló Albacomp. Hétnél közelebb azonban nem tudtak férkőzni a kék-fehérek, és ez lehiggasztotta a publikumot, pedig a nézők igencsak mérgesek lettek a játékvezetőkre a második félidőben, és akkor kicsit el is szabadultak az indulatok. Szóval vezetett a Szolnok, és valahogy nem volt benne a mérkőzésben a fordulat, nem látszott, hogy a látogatók bármivel is meg tudnák fogni vendéglátóikat. Az meg tovább csökkentette esélyeiket, hogy a tehetséges Hanga Ádám megsérült, a bokája fordult ki a 29. percben, miközben éppen ellene fújtak személyi hibát.

A rutinos Velibor Radovics vezérletével azért egy utolsó rohamra még összeszedte magát az igazi arcát továbbra is kereső Albacomp: 70–64-nél ismét belátható távolságon belülre kerültek Goran Miljkovics tanítványai. De jött Hollins, aki megint elővette a jobbik énjét, s a hajrában két hihetetlen találattal bizonyította rátermettségét. Mindkét kosarat emberről dobta, s ezzel kivégezte a fehérváriakat, akiknek ettől kezdve már csak a súlyos vereség elkerülése lehetett a céljuk. Visszatérve az amerikai bedobóra: ezúttal 47 lett a teljesítményindexe a múltkori kettővel szemben. Ez el is döntötte a meccset.

Legfrissebb hírek

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte a 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
1 perce

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
22 perce

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
29 perce

ATP-vb: Auger-Aliassime szetthátrányból fordítva verte Sheltont

Tenisz
39 perce

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
55 perce

Férfi kézi BL: Balkáni katlanban javíthat a Szeged

Kézilabda
1 órája

Premier League: Rob Edwards lett a Wolverhampton menedzsere – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Rövid pályás úszó Eb: 22 fős magyar csapat utazik Lublinba

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik