Kassai Viktor Prágában

P. Gy.P. Gy.
2007.12.10. 23:52
Címkék

Az első számú magyar játékvezető, Kassai Viktor 2007. október 23-án a Dinamo Kijev–Manchester United összecsapáson mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, és bár jól vezette a mérkőzést, nem számított rá, hogy még ebben az idényben újra szerepet kap. Az Európai Labdarúgó-szövetség szakemberei azonban annyira elégedettek voltak vele, hogy a 6. fordulóban is foglalkoztatják, a szerdai játéknapon a Slavia Praha– Sevilla mérkőzést vezeti. A 32 éves magyar sportember segítője ezúttal Szpisják Zsolt, Vámos Tibor és Bede Ferenc lesz. Nemcsak Kassai Viktor újbóli szereplése miatt érdekes ez a forduló játékvezetői szempontból, hanem azért is, mivel ugyanazon a szerdán búcsúzik két olyan bíró, akiket jól ismerhet a magyar közönség. Míg azonban Markus Merkkel, a 2004-es Európa-bajnokság döntőjének dirigensével kapcsolatban inkább pozitív emlékeink vannak, addig Stuart Dougalről mindenkinek a Törökország–Magyarország Eb-selejtező jut eszébe, amelyen jogtalanul állította ki Gera Zoltánt. A német játékvezető a PSV–Internazionale, míg skót kollégája a Sporting–Dinamo Kijev mérkőzésen búcsúzik a nemzetközi színtértől.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája