Ez az út lesz a végső

2007.12.17. 02:21
Címkék

Fabio Capello, az angol válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya pályafutása utolsó feladatának tekinti a szigetországi munkát. „Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer az angol válogatott élén kötök majd ki, de állok elébe a kihívásnak – mondta az olasz RAI televíziónak adott interjújában a 61 éves tréner. – Úgy érzem, ez a lehető legjobb módja annak, hogy szép és sikeres vége legyen edzői pályafutásomnak.” A kérdés már csak az, hogy elődjével, Steve McClarennel ellentétben tényleg szép lesz-e a végszó, valamint az, hogy mikor köszöntenek be az olasz mester önfeledt nyugdíjas évei. Ez kizárólag a „háromoroszlánosok” teljesítményétől függ majd, de arra mérget vehetünk, hogy a rámenős angol újságírókat nem hatja meg Fabio Capello őszinte nyilatkozata. Igaz, a rutinos szakembert egy-egy kínos kérdéssel azért nem lehet zavarba hozni. „Mi lesz, ha egy világversenyen az olaszokkal kerülünk majd szembe? Mint versenytársak fogunk szemben állni egymással, a mi dolgunk pedig az lesz, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból” – zárta le a beszélgetést határozottan a tréner.

Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
7 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
11 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
14 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
19 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
20 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája