Jól megfelelt a fiatal támadó

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék

Pályafutása legnagyobb lehetősége előtt áll Kádár Tamás, ha klubja megfelelő ajánlatot kap Angliából. A ZTE 17 esztendős balhátvédje december elején öt napot töltött a Bolton Wanderersnél, majd újabb ötöt a Newcastle Unitednél edzett, és mindkét csapatnál elismerően nyilatkoztak teljesítményéről.

„A Boltonnál négy tréner is megnézett, de a döntő szót Archie Knox mondta ki, aki korábban évekig Sir Alex Ferguson segédedzőjeként dolgozott a Manchester Unitednél – számolt be Kádár

Tamás. – Knox, illetve a Newcastle vezetői is elégedettek voltak a teljesítményemmel, és szóbeli ígéretet kaptam, hogy mindkét klub megteszi ajánlatát a Zalaegerszegnek.”

A Bolton december második hetében UEFA-kupa mérkőzést játszott (és nyert meg) Belgrádban a Crvena zvezda ellen, ám mert a négyszeres FA-kupagyőztes klub a kiesés elkerüléséért küzd a Premier League-ben, a vezetőség fontosabbnak tartotta, hogy a csapat legjobbjai otthon készüljenek a Wigan elleni bajnokira. Így esett meg Kádár Tamással, hogy többek között Nicolas Anelka és Ivan Campo társaságában gyakorolhatott.

„Mindenki kedvesen fogadott, bár az angol nyelvvel meggyűlt a bajom, mert az iskolában németül tanulok. De nem az öltözőben, hanem a pályán kell bizonyítanom: a Boltonnál balhátvédként, míg a Newcastle-nál belső védőként számítanának rám.”

Hogy Kádár Tamás lesz-e a következő magyar labdarúgó, aki angliai szerződést írhat alá, mostantól az ottaniakon és a Zalaegerszeg vezetőin múlik.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
5 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
15 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
30 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
37 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
39 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
45 perce

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
47 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
55 perce
Ezek is érdekelhetik