MU: Anderson lehet az új Paul Scholes

2007.12.17. 02:21
Címkék

Ahhoz képest, hogy az ősz elején egyes fórumokon már azt lehetett olvasni, Anderson egy nagyon drága hiba, a brazil ifjú volt a legjobb játékos az Anfield Road gyepén vasárnap délután: nem csak pontosan passzolt, s dolgozott Owen Hargreaves mellett, egyszer saját gólvonalán mentett.

Persze a korábbi általánosan negatív vélemény sem volt teljesen ok nélküli: a középpályás ugyanis úgy vergődött első néhány manchesteri meccsén, mint a partra vetett hal. Természetesen ebben nem kis szerepe volt annak, hogy Anderson a nyár közepén a brazil válogatott tagjaként Copa América-résztvevő volt. Nehéz volt elképzelni ekkor, ez a fiú miként lesz képes hosszú távon átvenni Paul Scholes helyét a Manchester United középső sorában. Annak is a közepén. Más kérdés, hogy egy tizenkilenc éves ifjonctól várható-e egyáltalán ilyesmi.

Mostanság úgy tűnik, ettől a tizenkilenc éves ifjonctól igen.

Mert október vége felé, az ukrán Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt Paul Scholes megsérült, Anderson hirtelen a kezdőben találta magát, és úgy kezdett el játszani, hogy amikor két héttel később megint az ukrán csapat volt az ellenfél, Sir Alex Ferguson közölte: ha szükség lett volna még a pontokra, Anderson biztosan nem pihen.

A skót menedzser egyébként azt is elejtette: eredetileg még nem akarták megvenni az ifjút az idén nyáron, de annyira jó hírek érkeztek felőle tavasszal, hogy féltek, egy évvel később sokkal nehezebb dolguk lenne – megvették hát most.

P a u l Scholes január végén lesz újra egészséges, de egyáltalán nem biztos, hogy rögvest visszakerül a kezdőbe. Azért ez teljesítmény egy tizenkilenc éves ifjonctól, nem?

Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
7 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
11 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
14 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
19 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
20 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája