Tapasztaltak most előnyben

2007.12.17. 02:21
Címkék

Mennyire kell átalakítania a csapatot ahhoz, hogy az Újpest elérje a tulajdonos célját, és bajnok legyen?Mennyire kell átalakítania a csapatot ahhoz, hogy az Újpest elérje a tulajdonos célját, és bajnok legyen?

Biztosan meg kell erősíteni a keretet, hiszen a nyáron szerződtetett játékosok közül nem mindegyik váltotta be a reményeket. A helyükre, illetve néhány hiányposztra keresünk futballistákat.

Az utóbbi kategóriába mit sorol?

Meg kell erősítenünk a védelmet, nincsenek igazi szélsőink, ide mindenképpen kell labdarúgó. Olyan játékosokat keresünk, akik megfelelően be tudnak szállni a meglévő alapcsapatba, és növelik Urbányi István vezetőedző mozgásterét.

Mennyibe kerül az Újpest téli megerősítése?

Megvannak a kiszemeltek, de még nem tudjuk, mennyit kell fizetnünk. Még az is megeshet, hogy semmit, de sok múlik az eladókon is. A tél ebből a szempontból speciális időszak, hiszen ilyenkor kevés a lejáró szerződésű labdarúgó.

Külföldi vagy magyar játékosokat akarnak szerződtetni?

Vegyesen, de inkább kipróbált, ismert játékosokat keresünk, és leginkább a hazai piacról.

Mikor tudja kijelenteni, hogy az Újpest a bajnoki cím esélyese?

Akár most is, de a jelenlegi helyzetünkben ehhez bravúr és sok szerencse kell, kisebb csoda lenne, ha sikerülne. Ha bejönnek az igazolási terveink, nagyobb lesz az esélyünk.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
1 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
5 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
10 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
10 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Fermín López duplázott, Álvarez három ziccert rontott

Spanyol labdarúgás
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
1 órája