A második Devils-ötös

SZ. A.SZ. A.
2007.12.20. 00:36
Címkék

A New Jersey a szezon második nagy ötösét is megkapta. De nem az „ellenőrzőbe” ám, hanem saját kapujába, 5–0 lett ugyanis a Vancouver Canucks elleni mérkőzés eredménye. A másik ugyanekkora zakó november 5-én volt, amikor a Mellon Arena jegén vérzett el a Devils a Pittsburgh ellen – (kár)öröm az ürömben, hogy ezúttal a Pingvinek is kikaptak (New York Rangers, 0–4). Pedig a New Jersey ketrece előtt szokás szerint az élő legenda, Martin Brodeur ténykedett – ezúttal nem nagy hatásfokkal. Annál jobb volt Roberto Luongo, aki minden felé szálló lövést megfogott, megnyerve a kapusok különcsatáját. „Minden olyan meccset nagyon várok, amikor egy másik nagy kapus csapatával játszunk. Hogy ez most így sikerült, természetesen elég kiábrándító” – mondta Brodeur. Szintén szerdán Chris Simon, a New York Islanders támadója minden idők leghosszabb eltiltását – 30 meccset kell kihagynia – kapta, miután a szombati Pitthsburg elleni mérkőzésen korcsolyája pengéjével szándékosan megrúgta Jarkko Ruutut.

Legfrissebb hírek

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
2 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
26 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
27 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
30 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
30 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
39 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
45 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
55 perce