Laluska Balázs: újra Szeged

SIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁNSIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁN
2007.12.21. 23:08
Címkék

Igazi karácsonyi meglepetést tartogatott Laluska Balázs, a spanyol León válogatott átlövője, aki menedzserével, Szörnyi Attilával együtt pénteken bejelentette, hogy az idény végén visszatér nevelőegyesületébe, a Pick-Szegedbe.

„Nagyon jól éreztem magam spanyol klubomban, amelyben ez a harmadik évadom – mondta Laluska Balázs –, az idény végén mégis váltok. A spanyoloktól nagyon korrekt hároméves hoszszabbítási ajánlatot kaptam, ám időközben megkerestek a szegediek, akik szintén kitűnő lehetőségeket kínáltak. Családommal és menedzseremmel megbeszéltem, mi lenne a leginkább kedvező, és a végeredmény az lett, hogy a jövő nyáron hazatérek. A tárgyalások csupán néhány órával ezelőtt fejeződtek be, de most már elmondhatom, hogy minden kérdésben sikerült megállapodnunk. A kétéves szerződés hivatalos aláírását január elején tervezzük.”

A válogatott átlövő döntése azért szerzett némi meglepetést, mert korábban többször is hangsúlyozta, megtalálta helyét spanyol egyesületében, amelyben kulcsjátékosnak számított. Már az ősszel szóba került, hogy a León vezérkara a továbbiakban is fontos szerepet szán Laluskának, csupán az volt a kérdés, hány évre szóló megállapodást ajánlanak a spanyolok.

A tavasszal és a nyáron jelentősen megerősített, megfiatalított Pick-Szeged tovább izmosodik Laluskával, aki azt sem titkolta, hogy régi-új csapatával nem csupán a magyar bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is jelentős sikereket szeretne elérni.

„Minden játékos vágyai között szerepel, hogy a legrangosabb európai kupában, a Bajnokok Ligájában mutathassa meg magát, illetve minél fényesebb sikert érjen el – folytatta Laluska Balázs. – Úgy érzem, a Szeged nagyon jó utat választott, amikor Vladan Matics edző vezetésével hozzálátott a keret átalakításához, a csapat taktikai repertoárjának szélesítéséhez. Biztos vagyok benne, hogy az új, tovább formálódó és javuló Szeged méltó vetélytársa lesz Európa leghíresebb és legerősebb együtteseinek. Ugyanakkor abban is reménykedem, hogy a jövőbeni szép sikerekhez nekem is lesz alkalmam hozzájárulni.”

A szegedi klub vezetői nem titkolták örömüket, hogy Laluskával sikeresen zárultak tárgyalásaik. A válogatott átlövőre mind támadásban, mind védekezésben fontos szerep vár a bajnokcsapatban, amelynek közönsége korábban is kedvelte a hároméves légióskodás után hazatérő, saját nevelésű játékost. Vladan Matics edző abban is bízhat, hogy Laluska a Spanyolországban eltöltött esztendők alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött, játéka kiforrottabb lett, és rutinját bizonyára jól kamatoztatja majd a Pickben is.

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
37 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
48 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
49 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
1 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
2 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik