Klasszisok a klasszikuson

BENKŐ GÁBOR, KEMÉNY KRISTÓFBENKŐ GÁBOR, KEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 00:25
Címkék
A Barcelona–Real Madrid csúcsrangadón a katalán szurkolók a sérüléséből felépülő, 15 évesen éppen a fővárosi gárdához szerződő, ám ott kiutált Samuel Eto’ótól, a vendégdrukkerek pedig a Barca ellen eddig minden meccsen betaláló Ruud van Nistelrooytól várják a gólokat.

Mondhatnánk, alighogy szerződtette a Real Madrid a mindössze 15 éves Samuel Eto’ót, máris lemondott szolgálatairól. Ugyanis amikor a kameruni futballista cókmókjával megérkezett a madridi Barajas reptérre, és a váróteremben az érte küldött fővárosi csapat emberét kereste, hiába fürkészte a jelenlévőket. Mivel sehol sem talált olyan táblát, amelyre az ő nevét írták volna fel, odalépett az első afroamerikai járókelőhöz, és útbaigazítást kért. A hírek szerint – bár később kijelentette, szeretné megjutalmazni az „életmentőt” – azóta sem bukkant rá az őt a Bernabéu stadionba elkísérő férfira. A Real Madridnak azonban megfizetett a rossz bánásmódért…

Az ász vágya teljesült: már megvan a BL-siker

Miután előbb a Leganesben és az Espanyolban szerepelt kölcsönben, a Mallorca játékosaként összesen kilenc gólt lőtt a királyi gárdának. És mivel a spanyol szigeten eltöltött öt idény alatt elért 54 gól sem győzte meg Florentino Pérezt, a korábbi Real-elnök hajlandó volt túladni a kameruni támadón – aki az ősi rivális Barcelonához „menekült”, hogy megvalósítsa álmait.


folytatás...
Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
21 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
1 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
1 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
9 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
12 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik