Klasszisok a klasszikuson (folytatás)

BENKŐ GÁBOR, KEMÉNY KRISTÓFBENKŐ GÁBOR, KEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 00:25
Címkék
A Barcelona–Real Madrid csúcsrangadón a katalán szurkolók a sérüléséből felépülő, 15 évesen éppen a fővárosi gárdához szerződő, ám ott kiutált Samuel Eto’ótól, a vend é g d r u k k e r e k pedig a Barca ellen eddig minden meccsen betaláló Ruud van Nistelrooytól várják a gólokat.

megkoronázta az 2005–2006-os évadot. Az őszi szezon első fele azonban szörnyű emlék marad a kameruni számára: súlyos sérülés miatt az első forduló után négy hónapig a lelátóról volt kénytelen figyelni, hogy hazai pályán lenyűgözően, idegenben viszont ötlettelenül futballozik a Barcelona, és csak az oldalvonal mellől hallgathatta, amint viták robbannak ki a gyenge formát mutató Ronaldinho és a sokat kritizált Frank Rijkaard között.

Sohasem kegyelmez, amikor a kapu elé ér

De irigykedhetett is: a helyére(...) igazolt Thierry Henry fordulóról fordulóra szokott össze a társakkal és lett az új közönségkedvenc. A Valencia elleni meccsen azonban Samuel Eto’o bizonyította, túl van a fizikai és lelki válságon, s két parádés góljával, ösztönös bokacseleivel, kombinatív, egyérintős futballjával ismét a katalán csapat egyik legértékesebb labdarúgójává vált.

„Ha ott van a pályán, forr a levegő az ellenfél kapujának előterében – mondta Diego Milito csapattársról. – Amikor Samuel Eto’óhoz kerül a labda, elkezd borsódzni a hátam, mert érzem, hogy hamarosan gólhelyzet alakul ki. Azt meg az edzéseken tapasztalom: ha szembekerül a kapussal vagy egy védővel, nem kegyelmez.”

Ha Samuel Eto’o a Real Madrid mumusa, akkor Ruud van Nistelrooy a Barcelonáé. Tudniillik a holland csatár eddig minden, a Barca ellen játszott mérkőzésen gólt szerzett – legutóbb a Camp Nouban kétszer is eredményes volt –, s a fővárosban úgy gondolják: a csapat megannyi klasszisa közül a holland jelentheti a kulcsot a végső megoldáshoz.

Ruud van Nistelrooy vitathatatlanul az egyik leghatékonyabb fegyvere Bernd Schuster együttesének. A La Ligában az előző idényben (az volt első spanyolországi szezonja) 25 találattal megszerezte a Pichichidíjat, a gólkirályi címet, s az ősszel ott folytatja, ahol tavaszszal abbahagyta.

A holland szerződése 2010-ig meghosszabbítva

Mr. Gól (a támadó egyik beceneve) 32. életévét tapossa, de úgy látszik, esze ágában sincs visszavenni az észvesztő tempóból, amelyet 1993, profi karrierje kezdete óta diktál. A Den Bosch, a Heerenveen, a PSV, a Manchester United és a Real Madrid játékosa felnőttbajnoki mérkőzésein eddig 220-szor talált az ellenfelek hálójába (357 meccsen), ami lenyűgöző adat. Az ősszel nyolcszor volt eredményes a bajnokságban, kirobbanthatatlan tagja az kezdőcsapatnak. Nem véletlen, hogy a nyáron lejáró szerződését Predrag Mijatovics sportigazgató (2006 nyarán 15 millió eurórért, 3.8 milliárd forintért) 2010-ig meghosszabbította.

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
22 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
1 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
9 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
12 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik