Boldogabb új esztendőt!
Egy plusz, három mínusz.
Kint ugyan több is volt, de a csarnokban azzal szembesült az ember, hogy a Volán a beteg Borostyán Gergely, Hetényi Zoltán és legfőképp Ocskay Gábor nélkül vonult fel. Az egyetlen pozitívum Toni Sihvonen visszatérése volt, de a finn veterán akkorát esett a bemelegítés közepén, hogy amint a hason csúszásból próbált felemelkedni, félő volt, a palánkot is lefejeli…
Ennek megfelelően az első sor szokatlan formát öltött: Michál Stastny és Kurt MacSweyn került ugyanis Palkovics Krisztián mellé, aki szintén szokatlan módon szerfelett pontatlan volt, ámbár ezt az egész csapatra rá lehetett volna sütni az első harmadban. Hiszen hiába volt temérdek helyzete, mind kihagyta: vagy azért, mert Alex Westlund úgy védett, mint a szezon elején – prímán –, vagy mert olyan ügyetlenül nyúlt a koronghoz egy kék mezes – például Palkovics vagy a hátsó bombázó, Chris Allen –, hogy kicsúszott a támadóharmadból. Mindez azzal párosulva, hogy a Ljubljana az említettek előtt és után is ütött egyet, elég sötét képet festett a folytatásra nézve. Az első csapás ugyan némiképp szerencsétlennek volt nevezhető – Budai Krisztián elsőre mentett, csak nem tudott a másik sarokhoz érni, mire jött az ismétlés –, ám a második oly gyönyörű kontra volt, hogy ahhoz semmit sem lehetett hozzáfűzni – illetve csak annyit, hogy miért az Olimpija vitte végig…
Amíg az ember azon morfondírozott, vajon hogyan jött öszsze a hivatalos statisztika szerinti tizenegy Ljubljana-lövés, addig a második harmad elején Raffaele Intranuovo bepakolta a harmadikat is. A teljes játékidő felénél sem jártunk, a meccsnek már vége volt. A folytatás még jobban fájt. Tökéletes pillanatkép erről az összecsapásról, amikor emberhátrány elején kontrázni indulhatott volna az Alba, ám Gröschl Tamás hiába nyúlt a korong után, elkorcsolyázott felette, majd két Olimpija-szóló is góllal zárult – fél percen belül… Maradjunk annyiban: hiába a finis gólzápora, nem ez volt az óév legjobb Volán-hokimeccse.
És akkor még finoman fogalmaztunk.
