Takács Tamás útja

2007.12.30. 22:18
Címkék

A Diósgyőrbe szerződő Pin tér Zoltán után Takács Tamás is távozik az FC Sopron csapatától: a kapus a Nyíregyháza játékosa lesz.

„December harmincegyedikéig még Sopronban leszek, de nagyon kevés esélyt látok arra, hogy addig itt rendeződik a helyzet – mondta Takács Tamás. – Szerettem Sopronban játszani, ám hónapok óta nem kaptunk fizetést. Nem volt könnyű meghozni a döntést, de elsősorban a családom, hároméves gyermekem érdekeit kellett szem előtt tartanom: nem tartom valószínűnek, hogy a helyzet belátható időn belül változik. Több klub is megkeresett, jó néhány ajánlatot meghallgattam, s végül szóban a nyíregyháziakkal állapodtam meg. Ők első számú kapusként számolnak velem, úgy tájékoztattak, hogy az eddigi első kapus, Filip Lazareanu távozik.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
5 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
13 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
18 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
28 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
46 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
54 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája