Argentin gólöröm cumival

2008.01.02. 15:00
Címkék

Az Arsenalhoz hasonlóan a két üldöző is begyűjtötte a három pontot a 21. fordulóban. A Chelsea Salomon Kalou akciógóljával és a sérüléséből visszatérve remek formában játszó Michael Ballack által kiharcolt és értékesített tizenegyessel fordította meg a Fulham elleni mérkőzést, nem csoda, hogy a klub menedzsere, Avram Grant elégedetten dörzsölte tenyerét a lefújás után.

„Nagyon boldog vagyok, hogy tíz pontot szereztünk az ünnepek alatti időszakban – kezdte az izraeli szakember, majd kitért a Fulham elleni találkozóra is. – Nagyon lassan kezdtünk, de ez nem volt meglepő, hiszen általában így indítjuk a mérkőzést, amikor kora délután futballozunk.”

A Chelsea-vel ellentétben a Manchester United hazai pályán játszhatott, és a „vörös ördögök” egy pompás Carlos Tévez, Cristiano Ronaldo, Carlos Tévez támadás végén a labdát higgadtan a kapuba gurító argentin révén szerezték meg a három pontot a Birmingham ellen. A délamerikai csatár igencsak rendhagyó módon ünnepelt, rózsaszín cumit szopogatva fogadta a csapattársak köszöntését, majd hosszú másodpercekig a gyermekek számára készített játékkal a szájában pózolt a kameráknak is.

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája