Egy „legális” szlovák

2008.01.02. 14:52
Címkék

Dusan Kapusta (46) született szlovák, három évig edzősködött Dunaújvárosban – bajnoki címre (2002) és három MK-diadalra vezette az Acélbikákat –, dolgozott az Alba Volán fiataljaival, s a magyar válogatottnak is volt szövetségi kapitánya. Most meg a gyergyószentmiklósi Progym szakvezetője, s augusztus óta a román válogatotté is. Ott volt Csíkszeredában, az MK négyes döntőjén.

Milyen érzés volt látni egykori csapata sikerét?

Nagyszerű – mondta Dusan Kapusta. – Szívemben örökre megmaradok újvárosinak, örültem a fiúk jó játékának.

Most már román szövetségi kapitányként van összehasonlítási alapja. Hogyan jellemezné a két ország hokisportját?

Hasonló erényekre lehetnek büszkék, s hasonlóak a problémák is – például a viszonylag szűk tömegbázis, már Szlovákiához képest. Vannak tehetséges fiatalok, de nagyon nehéz a felzárkózás az európai élvonalhoz.

És mire lehet képes a Progymmel?

Már bent vagyunk a román bajnokság négyes rájátszásában, s ezt nagy eredménynek tartom. Lényegesen kisebb a költségvetésünk a Steauáénál, de a két csíkszeredai csapat is több pénzzel gazdálkodhat. Ennek ellenére el-elkapjuk őket, s talán a dobogóra is fel tudunk kapaszkodni.

Mit szól honfitársai tömeges jelenlétéhez a kupa négyes döntőjében?

Nem akarok senkit sem megbántani, ezért csak megismétlem: örültem a négy légióssal felálló Dunaújváros sikerének…

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája