Rick Nash visszatért

SZ. A.SZ. A.
2008.01.02. 14:44
Címkék

Jobb későn, mint soha.

Rick Nash, a Columbus egyik csapatkapitány-helyettese nyolc meccsen át célzott pontatlanul, mielőtt az Edmonton ellen végre kijött neki a lépés. Az óév utolsó napján. Az eredmény: mesterhármas.

„Szenvedtem az utóbbi időben. Mostanság semmi sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, ezúttal azonban igen. Úgy tetszik, a gólok összekapaszkodva érkeznek, nem egyesével” – utalt Rick Nash arra, hogy amikor ezt megelőzően, december 5-én eredményes volt, akkor is kettőt ütött. A mostani tripla kellő kárpótlás volt a gólszegény időszakért, ráadásul mindegyik találat másként esett.

A csata egy-egy kipattanó utáni góllal ikszre állt, amikor Nash szép keresztátadásból emelt a kapuvas alá. Utána Steve Staios iszonyatos erejű bombagólja következett: a korong a kék vonalról indult útnak, majd oda is ért vissza, csak közben megjárta a hálót… Csakhogy utána emberelőnyből Nash visszavette az előnyt, majd befejezésül a felezővonalon éppen átérve, a semleges harmadból csúsztatott az üres kapu közepébe – kilenc másodperccel az utolsó dudaszó előtt. Ezzel lett a végeredmény 4–2.

„Akármilyen gól megtette volna, nem voltam maximalista. Ha sokáig nem tudsz kapuba találni, nem is lehetsz ” – filozofált Rick Nash a mesterhármas után. Ezt megelőzően legutóbb tavaly április 7-én ért el mesterhármast Blue Jackets-játékos, akkor is Nash, aki természetesen a mostani mérkőzés MVPje lett.

Persze ennek az Oilers emberei nemigen örültek, főleg az edző, Craig MacTavish volt bosszús: „Rettentő csalódott vagyok. A meccs túlnyomó részében szenzációsan hokiztunk, végül az üres kapus gól betett nekünk.”

A szilveszter előtti játéknapról még egyetlen esemény említendő meg: a Buffalo Sabres 2–1-es vereséggel melegített a Pittsburgh Penguins elleni szabadtéri meccsre.

Eredmények a 11. oldalon

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája