Fel, készülünk!

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.01.03. 00:45
Címkék
Az MTK az első.

Nemcsak a tabellán, hanem a pályán is: a listavezető a legfrissebb, elsőként kezdi meg a felkészülést, játékosai ma már edzenek, és hamarosan, legkésőbb hétfőtől követi a példát a többi csapat is.

Ahogyan ez lenni szokott hosszú évtizedek óta. Kezdődik tehát a hagyományos és szinte végeláthatatlannak tűnő téli felkészülés a tavaszra.

Arra a három hónapra, amelybe belezsúfolódik majd a teljes program, és amikor ugyancsak hagyományosan feltesszük magunkban a kérdést a langyos iramú mecscseket látva: ezek a fiúk tényleg erre készültek mintegy hatvan napon keresztül...?

A világban, legalábbis azokon a pontjain, ahol manapság is igazi, profi módon szervezett és előadott futball honol, legfeljebb távoli emlékként ismerik ezt a kifejezést, a gyakorlatból már régen száműzte az idő.

Ott nem engedhetik meg maguknak, hogy a sportág november végétől március elejéig eltűnjön a szurkolók, a vásárlók szeme elől, azaz a szakma és az üzlet szempontjából is káros ez a hosszú szünet.

Régen azt mondtuk, alapozunk, ma ezt az ostoba szót felkészülésre finomítottuk, ám a lényeg ugyanaz maradt: a játékosok heteken, hónapokon keresztül tétmérkőzések nélkül edzenek hóban, sárban, ugyanúgy, ahogy eleik tették mondjuk a hetvenes években.

Tulajdonképpen ennyivel el is szaladt tőlünk a világ.

Magyarázat persze van: könnyű ott, ahol fejlett az infrastruktúra, ahol olyan stadionok állnak, amelyekben télen is lehet úgy játszani, hogy a gyepben nem keletkeznek tízmilliós károk, és ez igaz is.

Mégis, megint csak kifogásokban lehetünk világbajnokok, a szomorú igazság pedig az, hogy miközben siránkozunk, minden esztendőben adunk további negyedévnyi előnyt a világnak, és csodálkozunk, mert a bajnokságunk színvonala lassan már nem hasonlítható össze a kontinens középmezőnyével sem.

Ott ugyanis zömmel ilyenkor is futballoznak, amikor mi felkészülünk. De mire is?
Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
22 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája