Nem kellenek a légiósok

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2008.01.06. 23:10
Címkék

Egyelőre csupán az biztos, hogy a DVTK-Borsodinál a tavasszal is futballoznak majd afrikai labdarúgók, ám azt még Vágó Attila sem tudja, kikre alapozhat. Mindenesetre a vezetőedző az őszi idény végén megnevezte azokat az idegenlégiósokat, akikre mindenképpen számítana a bajnokság második felében, a végső döntés azonban a tulajdonosoké.

„Korábban egyeztettem a tulajdonosokkal, elmondtam, hogy szakmailag kik jelenthetnek erősítést, ám az anyagi megkötések miatt nem kizárólag rajtam múlik, miként alakul a keretünk – mondta Vágó

Attila, a DVTK-Borsodi vezetőedzője. – Az ősszel tíz afrikai

futballistánk volt, és közülük többen nem ütötték meg a magyar élvonal szintjét, ám három labdarúgóra mindenképpen igényt tartanék. Most azonban csak annyit tudok, hogy teljesen új csapatot kell kialakítanom, ugyanis a harmincegyes keretből a télen tizennyolcan távoztak.”

Noha Vágó Attila nem árulta el azoknak a labdarúgóknak a nevét, akiket a tavasszal is szívesen látna Diósgyőrben, az őszi teljesítmények alapján nem nehéz kitalálni, hogy három kameruni, Bodiong Christian Ebala, Halidou Douva és Bessong Libiih Leo Steve szerepel a vezetőedző kívánságlistáján. Halidou Douva immár két esztendeje meghatározó futballistája a DVTKnak, míg a nyáron érkezett Bodiong Ebala lapunk osztályzatai alapján a legjobb mezőnyjátékos a borsodiaknál.

Annyit azért megtudtunk, a távozó tizenkét légiós szerződésében szerepel olyan kitétel is, hogy év közben megválhatnak tőlük. Mindenesetre a klub valamennyi külföldi labdarúgó bérét átutalta, míg a korábban hetvenszázalékos tulajdonosi résszel rendelkező Futball Menedzsment Group Bt. a járulékos kiadásokat – köztük a szállásköltséget és a repülőjegy árát – egyenlítette ki.

A külföldi futballisták mellett néhány magyar játékost is találunk majd a távozók között, hiszen Katona Attila Vietnamba szerződött, míg Sipeki István görög ajánlatot kapott.

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
11 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
30 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
42 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája