Versenyekről az olimpiára

K. E.K. E.
2008.01.08. 12:28
Címkék

Gál Róbert, a pekingi olim pia egyetlen magyar férfi tornász résztvevője (a nőknél szintén egyetlen magyar, a fiatal Böcögő Dorina indulhat) megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra. A KSI SE sportolójára augusztusig sok verseny és még annál is több munka vár. A tornász minden hónapban két hetet Tatán edz – jelenleg is ott készül, egyelőre még főleg erőnléti edzésekkel.

„Szerencsére az ünnepek alatt nem szaladtak fel rám plusz kilók, így a leadásukkal sem kell megküzdenem – mondta Gál Róbert. – Kezdetben elsősorban még a kondicionális edzéseken van a hangsúly, bár túl sok időm nincs az első versenyig, hiszen február első hétvégéjén már Olaszországban indulok három szeren. S aztán sem lesz megállás. Edzőtáborozások, Világkupaviadalok és persze az olimpia előtti legfontosabb verseny, a májusi lausanne-i Európabajnokság. Ott már szeretnék jó formában lenni, és talajon bekerülni a szerenkénti döntőbe. Mivel ez csapat Eb, legfontosabb, hogy a magyar válogatottat segítsem, de emellett persze már az olimpia is a szemem előtt lebeg. A jó szereplés kellő lökést adhatna a kontinensviadalt követő újabb felkészülési időszakra.”

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
12 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
32 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
44 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája