A vizsgálat eredménye

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.01.10. 23:20
Címkék

Nagyon úgy tetszik, hogy nem indulhat az olimpián Oscar Pistorius, akinek mindkét lábát térd alatt amputálták. A 21 éves dél-afrikai futó sípcsont nélkül született, ezért kellett 11 hónapos korában megműteni. Ennek ellenére sportolni kezdett, négyszáz méteren egyre jobb eredményeket ért el, s az volt az álma, hogy Pekingben az egészséges versenyzők között rajtolhasson. Tavaly két nagy gálán is indult Európában. Ám egyre többször vetődött fel a kérdés, versenyzése megfelel-e a szabályoknak.

„A protézis, amit használok, nem jelent előnyt számomra, mert nem kapom vissza belőle azt az energiát, amit befektetek” – bizonygatta Pistorius, ám a futásáról készült filmek ellent mondtak állításának. Az egészséges sportolóktól eltérően, ő a 400 méteres táv második felén gyorsabb, sőt legnagyobb sebességét a célegyenesben éri el. Nyilván tehetséges, hiszen a paravilágcsúcsot 51.2 másodpercről 46.56-ra javította, de hogy teljesítménye összehasonlítható-e az egészséges futókéval, vizsgálatot igényelt.

A nemzetközi szövetség (IAAF) júliusban kérte fel a kölni egyetem professzorát, Peter Bruggemant, hogy vizsgálja meg Pistorius karbonszálas protézisét. A versenyző novemberben háromnapos teszten vett részt.

„A teszt során Pistorius protézisei tetemes előnyt jelentettek – foglalta össze tapasztalatát Bruggemant. – Én sem hittem volna, hogy a tények ennyire meggyőzőek lesznek.”

A futás fázisait összehasonlítva kiderült, másféle erőkifejtésre van szüksége Pistoriusnak és a többi futónak, ugyanakkor amíg a protézis az ütközési energia nagy részét tárolja, az egészséges atléták térde, bokája annak jelentős részét elnyeli. Bár hivatalos döntés csak két nap múlva várható, úgy tűnik, Pistorius Pekingben csak a paralimpián indulhat.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
8 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
40 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
49 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
58 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
59 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája