Hely a gyémántban

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.01.10. 23:20
Címkék

Közeleg a rangadó, Hollandiában mindenki a szombat esti összecsapást várja. A lista élén álló két, egyformán 36 pontot gyűjtő együttes csap össze a rotterdami De Kuipstadionban, ahol a rosszabb gólkülönbsége miatt második Feyenoord az éllovas PSV-t fogadja. Ami érdekes, és kifejezi, mennyire azonos erősségű együttesekről van szó: a két sztárklub eddig egyaránt 11 győzelmet, három-három döntetlent és vereséget tudhat maga mögött. A differenciát az jelenti, hogy az eindhoveniek 39 gólt rúgtak és 14et kaptak, míg a rotterdamiak gólkülönbsége 34–13.

Keddtől kissé elbújva, a belgiumi Genkben készülnek a Philips-gyáriak, soraikban immár Dzsudzsák Balázzsal. A Debrecentől igazolt 21 éves középpályás edzőmérkőzésen már bemutatkozott a pirosfehér gárda színeiben, a Fortuna Sittard ellen 2–0-ra megnyert találkozón a második félidőben kapott szerepet.

A futballista lapunknak elmondta: a csütörtöki edzésen leginkább a szélső támadók védekezőfeladatait vették át. A PSV a „gyémántalakzatnak” hívott formációban játszik, azaz egy előretolt ékkel, két szélső támadóval, valamint egy középen elhelyezkedő irányítóval, és a szélsőknek a labdavesztés után középről indulva kell megzavarniuk az ellenfél akcióját. Az eindhoveniek már korábban sem titkolták, már ezen az összecsapáson is számítanának a hétszeres magyar válogatott játékára.

,,Már a kispadnak is nagyon örülnék – vallotta be Dzsudzsák Balázs. – Csütörtökön visszaértünk Eindhovenbe Belgiumból, és az edzőtáborban slusszkulccsal vártak: egy Golffal távoztam, de ahogy hazaértem, vissza is fordultam. Eddig ugyanis csak vittek az edzésekre, és kíváncsi voltam, odatalálok-e – most már nyugodt vagyok, hogy péntek reggel nem kések el. Mondhatom, a belvárost feltérképeztem, már ki is néztem egy helyet, ahol vacsorázom, és van egy kedvencem, ahol remek ananászturmixot adnak. Vasárnap érkeztem, de már van törzshelyem... Péntek délután mutatnak majd nekem egy kétszobás lakást. Abban az utcában lakik három-négy játékos, ők megnyugtattak, nyugodt, kellemes hely, szóval, biztosan megfelel nekem is.”

A csúcsrangadó szombaton este nyolc órakor kezdődik, és a Sport1 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
21 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája