Középkategóriás sztárgázsik

Mindez csak azért jutott az eszembe, mert a hírek szerint Franky Vercauteren havi két és fél millió, pályaedzőjelöltje, Valére Billen pedig csaknem másfél millió forintos fizetésért méltóztatna helyet foglalni a kispadon. A két külföldi védelmében persze tegyük hozzá: ez számukra egyáltalán nem nagy pénz, hiszen európai középcsapat kapitányának illik megkeresnie havi húszezer eurót (ötmillió forintot), de hát a magyar válogatott az európai középcsapat titulustól még nagyon messze van – ez esetben ugyebár szerencsére.

Ám mivel Várhidi Péter és segítője, Teodoru Vaszilisz saccra harmadennyiből hozta ki azt az eredményt, amely a jelenkori magyar futball hű tükörképe, rögvest adódik a kérdés, mi végre kell olyan külföldi szakvezető, akinek nincs neve (üzleti szempontból nézve Lothar Matthäusnak a nyomába sem érhet Franky Vercauteren, a szintén esélyes Trond Sollied, Walter Meeuws pedig teljes homály), és semmi sem garantálja, hogy irányítása alatt megszerezzük a vb-selejtezőkön legalább a csoport negyedik helyét.

Tudom én, Kisteleki István elnök rögvest kész a riposzttal, hogy igenis megvan a pénz a külföldi edző szerződtetésére, s az az évi huszonötmilliós pluszkiadás még az MLSZ számára sem nagy kín, ám ez az MFB-hitel, a Kentaro-per, a zárolt jogdíjak árnyékában a klubvezetők számára kissé megbicsakló érv. A nagy kérdés persze az, mi lesz akkor, ha Vercauteren (Sollied, Meeuws) sem hozza az eredményeket, és a csoportküzdelmek során folyamatosan sikerül magunk előtt tartanunk Albániát.

A rend, fegyelem, törvényesség, fiatalítás és a magyar kapitányokat előtérbe helyező, alig két éve meghirdetett koncepció nevében nyilván edzőváltás lesz. Ezért remélem, akad annyi esze a két belgának, hogy nem kér tizenharmadik havi fizetést: arra a kispadra pályáznak, amelynél már a hatodik havi sem biztos.