Szedjék le rólam a mezt!

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2008.01.11. 23:19
Címkék

Pénteken benépesedett a ZTE FC öltözője, csak három játékos hiányzott a keretből. Roguy Meyé várhatóan már ma reggel a csapat rendelkezésére áll, miután péntek este ő is megérkezett Zalaegerszegre. Mahamadou Diawara viszont még mindig Franciaországban van, sérülését kezelteti, Kádár Tamás pedig pihen, hétfőn kezdi meg a felkészülést, ám eközben az egerszegiek folyamatosan tárgyalnak a játékost igazolni szándékozó Newcastle-lal.

Lukács Tihamér távozott a csapattól, nagy valószínűséggel egy bolgár gárdánál folytatja kölcsönben. Ivan Dudics Újpestre megy, Lovre Vulint pedig egy cseh csapat szeretné szerződtetni.

A játékosok a pénteki első találkozón a városi sportcentrum futópályájáján terheléses orvosi vizsgálaton vettek részt. Vlaszák Gézának, a ZTE-hez viszszatérő kapusnak eközben volt ideje nosztalgiázni.

„A nyolc évvel ezelőtti csapatból már csak Molnár Balázs van itt, vagyis alaposan megváltozott a keret – mondta Vlaszák Géza. – A vezetők azt szeretnék, hogy jól védjek, és közben segítsek Pogacsics Krisztiánnak, a fiatal, tehetséges kapusnak. Bevallom őszintén, engem is ösztönöz, amikor egy reménység ott toporog mögöttem, és le akarja szedni rólam a mezt.”

Szlavko Petrovics vezetőedző elmondta: eleinte az állóképesség fejlesztése lesz az elsődleges. Január 30-tól két héten át Törökországban edzőtáborozik a csapat, akkor viszont már a labda játssza a főszerepet. A kék-fehérek első edzőmérkőzésüket január 19-én 13 órakor a Haladással, a másodikat pedig 26-án szintén 13 órakor az Ajkával játsszák a ZTE-stadion mögötti műfüves pályán.

Legfrissebb hírek

Zachariassen duplája után szépítettek a csehek – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
7 perce

Szép támadás végén Zachariassen megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak – videó

Európa-liga
17 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
23 perce

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
41 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
1 órája

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 órája

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
1 órája