A hatodik siker is megszületett

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2008.01.14. 00:14
Címkék

A tét nélküli mérkőzés elején fej fej mellett haladt a két gárda. A közel kétszáz szurkoló által elkísért zöld-fehér együttes az első támadást leszámítva rendre vezetést szerzett, igaz, 6–6-ig a horvátok tartani tudták a lépést. Ekkor megrázta magát a csoportját százszázalékos teljesítménnyel vezető Audi ETO, s negyedóra után háromgólos előnyt szerzett (11–8). Zdravko Zovko, a hazaiak mestere hiába kérte ki idejét, a folytatásban elmaradt az általa remélt fordulat. Mi több, az egyre jobban bemelegedő győriek örömkézilabdát mutattak be, számolatlanul lőtték a szebbnél szebb gólokat, miközben a hátsó alakzat is remekül működött. Tulajdonképpen egy félidő alatt eldőlt, hogy a győri csapat hibátlan teljesítménnyel zárja a BL csoportkörét, a második harminc perc már csak ráadás volt. De micsoda ráadás! A félidő első felében a kemény edzésekkel a hátuk mögött pályára lépő győriek továbbra is lendületesen, frissen, ötletesen játszottak, s a különbség egyre csak nőtt: a 40. percben 30–17-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző. A szünet után a fiatalok is rutint szerezhettek, s bár a lankadó figyelem mellett becsúsztak hibák is (különösen védekezésben), jó volt látni a pályán a Deáki Dóra, Drávai Gyöngyi, Szölösi Patrícia, Kovacsics Anikó négyest, amely gólokkal járult hozzá az újabb fölényes diadalhoz.

Legfrissebb hírek

Zachariassen duplája után szépítettek a csehek – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
7 perce

Szép támadás végén Zachariassen megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak – videó

Európa-liga
17 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
23 perce

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
41 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
1 órája

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 órája

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
1 órája