Heidfeld szerint ez a legszebb BMW

BÁLINT ANDRÁS jelenti MünchenbőlBÁLINT ANDRÁS jelenti Münchenből
2008.01.14. 23:35
Címkék
Hétfőn a német gyár müncheni központjában mutatták be a BMW idei Formula–1-es autóját, amelytől nem titkoltan az első futamgyőzelem megszerzését várja a csapatvezetőség, valamint a két derűlátó versenyző, Nick Heidfeld és Robert Kubica.

Megadta a módját a BMW: a müncheni prezentáció kezdetén egy virtuális száguldás szinte székükbe ragasztotta a jelenlévőket: az F1-es autó jól ismert hangja megbabonázta a vendégeket. A kétperces kisfilmet maga a gép követte: hatásos zene kíséretében emelkedett fel a lepel, amely az F1.08-at rejtette. A csodaszép autót hamarosan követték a színpadon a „gazdái”, akik lelkesen beszéltek idei terveikről.

„Két erős szezon áll mögöttünk. A mostani idény előtt minden tapasztalatot felhasználtunk, és azt reméljük, hogy ezek által csökkentjük hátrányunkat a két legjobb csapattal szemben” – kezdte

nyitóbeszédét Mario Theissen csapatfőnök.

A szakember elmondta: hosszú utat járt be a BMW-Sauber, amelynek eredményeként kialakult a véglegesnek tekinthető felállás. A svájci Hinwilben 430-an, míg Münchenben 300-an dolgoznak a sikerekért.

A BMW-istálló az F1.08 kódjelű konstrukció tervezését tavaly májusban kezdte el, és a szakemberek remélik, az idén már megszoríthatja és időnként le is győzi a száguldó cirkusz két uralkodóját, a Ferrarit és a McLarent. A csapatfőnök nemrég azt mondta, körönként fél másodperces a lemaradásuk a Ferrarival és a McLarennel szemben.

„A motorokat érintő szigorú szabály miatt immár elképzelhetetlen, hogy két szezon között akár ötven lóerőt is nyerjünk, mint öthat évvel ezelőtt. Persze azért most is javulhatunk. Ahhoz, hogy utolérjük a Ferrarit és a McLarent, hatékonyabban kell fejlesztenünk, mint ellenfeleinknek” – jegyezte meg Mario Theissen.

A bemutatón elhangzott, az elektronikus segédeszközök kitiltása miatt az idei autónál törekedtek arra, hogy még masszívabbá tegyék az aerodinamikai csomagot, a vezetőszárnytól kezdve a kocsiszekrényen át egészen a konstrukció záró részéig.

„Az új szabályok miatt az eddiginél több hibára számíthatnak a szurkolók, ugyanakkor több előzést láthatnak. Az biztos, hogy a szezonkezdésre minden versenyző felkészül az elektronikus eszközök nélküli vezetésre – jegyezte meg a tavalyi idényt az egyéni pontverseny ötödik helyén záró Nick Heidfeld, majd hozzátette: – Külsőre ez a legszebb kocsi, amit láttam, de ez nem sokat jelent.”

Robert Kubica 2006-ban üstökösként robbant a száguldó cirkuszba, az Olasz Nagydíjon harmadik lett, így a tavalyi szezon előtt nagy várakozás előzte meg a szereplését. Összetettben hatodik lett, háromszor ért célba a negyedik pozícióban, de a közvélemény egy részének csalódást okozott a produkciója. Az idén javíthat, ismét felléphet a dobogóra, és hétfőn kiderült, osztja a BMW vezérkarának optimizmusát.

„Úgy vélem, jó úton haladunk, a megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő helyen. Szeretnénk örömet szerezni a szurkolóinknak és a csapatnak. Az új autóval elérhetjük első győzelmünket, de az is fontos, hogy folyamatosan gyűjtögessük a pontokat. Ezért minden futam nagy kihívást jelent” – mondta a lengyel versenyző.

Kedden már a valenciai pályán próbálják ki az F1.08-at, amelytől nagy célok megvalósulását várja a csapat. A szurkolók is reménykednek, talán az idén nem csak a Ferrari és a McLaren párharcától lesznek hangosak a pályák, hiszen így a tavalyi izgalmakat is felülmúlhatná a száguldó cirkusz…

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
21 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
25 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
43 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája