Villogtak az irányítók

(S. D.)(S. D.)
2008.01.14. 00:14
Címkék

Egy mérkőzésen még biztos csodálhatjuk Brett Favre játékát. A veterán irányító csapata, a Green Bay Packers ugyanis a Seattle Seahawkst legyőzve bejutott az NFL Nemzeti főcsoportjának döntőjébe – fontos kiemelni, hazai pályán. A Lambeau Fielden ugyanis szakadó hóesésben játszott a két együttes, ami természetesen a Packerst segítette. Kedvenc időjárási körülménye között Favre egyszerűen tarthatatlan volt: többek között három touchdownátadásának is köszönhetően a Green Bay ledolgozta 14 pontos hátrányát, és végül simán nyert. „Egész nap az időjárást figyeltem, amely pocsék volt, de én ezt szeretem” – értékelt Favre. A quarterback mellett Ryan Grant tette hozzá a legtöbbet a hazai sikerhez: a futójátékos három TD-je végül jócskán ellensúlyozta a mérkőzés eleji két labdaeladását. Az Amerikai főcsoportban a New England, pontosabban Tom Brady ismét erődemonstrációt tartott. A Pats irányítójának mindössze két sikertelen átadása volt a Jacksonville Jaguars ellen (26/28), a 92.9 százalékos passzolási hatékonysága NFL-rekord. Tom Brady Phil Simms 1986-os rájátszásbeli (88 százalék), valamint Vinny Testaverde 1993-as abszolút rekordját (91.3) adta át a múltnak.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája