Csak a vesztes

Ezt hívják pofára esésnek. Tudom, roppant csúnya a szó, de nincs jobb, amely kifejezné a lényeget. Rieb György, a Fradi elnöke már fellélegzett. Szerdai számunkban nyilatkozta, hogy vége az ínséges időknek, tulajdonképpen teljesítette is, amit vállalt. Erre tessék: a klub megint ott áll, ahol a part szakad.

Olvasgatva a különböző nyilatkozatokat, bevallom, nem sokat értek az egészből. Ha egyszer Rieb György többet találkozott Kevin McCabe-bel, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. vezetőjével, mint saját családjával, és ezután azt mondta, minden a legnagyobb rendben, akkor valaki vagy hihetetlenül naiv, vagy valaki pofátlan szélhámos.

Jómagam, sajnos, sohasem vettem részt milliárdokat érintő tárgyalásokon, de józan paraszti ésszel úgy hiszem, százszor vagy inkább ezerszer is rájárnék a pályázó nyakára, végigmennék a különböző tételeken. Ugye, Mr. McCabe, stimmel az a tétel a nyolcszázmillióról, amelyért meg kell venni az FTC Zrt. részvénycsomagját? Ugye ki tetszett tölteni minden egyes rubrikát, alá is tetszett biggyeszteni a kedves nevét? A pecsét is stimmel?

Az sem érdekelne, ha ettől az angol begolyózna. A Fradi közleményéből viszont az derül ki, hogy minden rendben volt, és megdöbbentő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. döntése. Lehet. Kellő információk híján minden lehet.

Talán rossz reflex, de tartok tőle, sötét játszmák zajlanak a háttérben. Van egy harmincmillió eurós befektető, egy remek ingatlan, egy még mindig kurrens, ám kiszolgáltatott, hiszen csaknem tökéletesen, a gatyájáig lepusztult klub, és valahogy mégsem akar létrejönni az üzlet.

Fogalmam – és bizonyítékom – sincs, kin lenne jogos számon kérni az őszinteséget, de pontosan látszik, hogy a Fradi a maga múltjával, jelenével, sportolóival, szurkolóival együtt hosszú ideje nem tényező a kegyetlen, hideg érdekek mentén zajló partiban. Olyan partiban, amelyben egyelőre csak a vesztest ismerjük. Előbb vagy utóbb azonban valakinek nyernie is kell. Akkor talán okosabbak leszünk.