Edzésnek jó volt

2008.01.16. 23:24
Címkék

Tizenhárom kiemelt küzdött a férfi egyes harmadik játéknapján. A balszerencsés szám csak két versenyzőnek okozott bánatot, egy labdarúgócsapatra való teniszező „továbbütögette” magát a harmadik fordulóba. A kifejezés helytálló, a győztesek összesen három szettet veszítettek. Az esélyesek közül Rafael Nadal és Andy Roddick szinte meg sem izzadt – erre a napra már 26 Celsius-fokra csökkent a korábban elviselhetetlen forróság –, mivel három, végtelenül sima szettben búcsúztatta soros ellenfelét.

A világranglista-2. spanyol 94 perc alatt bánt el a francia Florent Serrával. Az első szett 22 percig tartott, noha riválisa 88. a legfrissebb rangsorban, tehát ennél jelentősebb ellenállást vártunk volna tőle. A következő két játszmára valamelyest összeszedte magát Serra, két-két gémet vett el Nadaltól.

„A vártnál könnyebben nyertem, de én is jóval agreszszívebben teniszeztem, mint az első fordulóban – mondta a spanyol, aki a negyeddöntőnél még nem jutott tovább Melbourne-ben. – Az elmúlt napokban sokat gyakoroltam, és ezúttal már lényegesen jobban játszottam.”

Roddick 24 perccel töltött több időt a pályán Nadalnál, ezalatt tíz ásszal és hat brékkel keserítette meg a német Michael Berrer életét, első adogatásaiból 80 százalékban szerzett pontot. „Jó edzés volt a mérkőzés a folytatásra” – jegyezte meg az amerikai, aki a harmadik körben az osztrák Philipp Kohlschreiberrel játszik.

A meglepetést – anélkül azért mégsem igazi egy-egy játéknap – Tommy Robredo szolgáltatta, aki katasztrofális vereséget szenvedett az amerikai Mardy Fishtől. Kettejük ötödik összecsapásán harmadszor győzött Fish, pedig az előző két partit a spanyol nyerte meg...

„Méltó visszavágás volt a tavalyi US Openen elszenvedett vereségért – nyugtázta a boldog Fish. – Ez volt életem egyik legjobb teljesítménye. Tommy szereti a hosszú labdameneteket, én viszont igyekeztem rövidre zárni őket. Úgy érzem, felettébb jól sikerült.”

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája